Az Újpest nem hosszabbít Rajczi Péterrel

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 11:36
null
Rajczi Péter távozik az Újpesttől (Fotó: Török Attila – archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján tette közzé, hogy nem hosszabbítja meg Rajczi Péter június 30-án lejáró szerződését. A hírről Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója is beszámolt.

Eldőlt, hogy a tavasszal kevés játéklehetőséghez jutó Rajczi Péter távozik az Újpesttől. A 30 éves csatár szerződése ugyanis június végén lejár, és a lila-fehér klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a játékos megállapodását.

A hírt Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója is megerősítette, aki elmondta, a szakmai stábbal való egyeztetés után döntöttek a futballista elengedése mellett.

„Megerősíthetem a hírt. Egyeztettünk a szakmai stábbal a jövő évi keretről. Rajczi Péternek februárban már felkínáltunk egy új szerződést, amelyet ő visszautasított. Ennél jobb ajánlatot most sem tudtunk kínálni, így nem tudtunk megállapodni" – mondta Kovács Zoltán a Nemzeti Sport Online-nak.

A 11-szeres válogatott Rajczi ebben az idényben 21 bajnokin lépett pályára, s ezalatt nyolc gólig jutott.

A rutinos csatár 2003 nyarán igazolt az Újpesthez a Kaposvártól, és a fővárosban a 2005–2006-os idényben gólkirály lett 23 találattal. A játékos 2007 januárjában az angol Barnsleyhoz került kölcsönbe, majd az olasz Pisánál futballozott. 2008-ban visszatért a lila-fehérekhez.

Legfrissebb hírek

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00

Gyász: elhunyt Gálvölgyi István labdarúgóedző

Minden más foci
2025.07.02. 11:42

Bejelentések az ETO-nál, a ZTE-nél és Fehérváron, Kepa az Arsenalé – transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.01. 22:15
Ezek is érdekelhetik