Videoton: „Azok bírálnak, akik korábban véresre tapsolták a tenyerüket”

Vágólapra másolva!
2011.04.30. 15:31
Címkék
Mint ismeretes, a Videoton tegnap hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Kecskemét elleni bajnokin. A fehérváriak szélsője, Gosztonyi András többek között a csapatot érő kritikáról beszélt a találkozó kapcsán a vidi.hu-nak. 

„Úgy érzem, hogy az első félidőben viszonylag kiegyenlített volt a játék – mondta a KTE elleni 2–2-es mérkőzést követően Gosztonyi András. – Érdekes góllal nyitottak a vendégek, amelyre szerencsére sikerült válaszolnunk, ám akkor újabb találattal jelentkezett a Kecskemét.”

„A 2–1-es állásból sikerült felállnunk, és megint egyenlítenünk. Annak ellenére, hogy a második játékrészben egyértelmű volt a fölényünk, sajnos nem tudtuk itthon tartani a három pontot. Tudom, vannak olyanok, akik azt mondják, az utolsó néhány meccsünkön kapkodva, görcsösen, sok hibával játszottunk és kapjuk tőlük a folyamatos kritikát. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik értékelik, hogy hónapok óta vezetjük a tabellát, és öt fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig tíz pont az előnyünk. Szerintem inkább ezt kell néznünk, és pozitívan kell hozzáálljunk mindenhez. A kritikusok a Kecskemét elleni bajnoki 20. percében már bekiabálásokkal illették a játékunkat, de ne felejtsük el, hogy ugyanezek az emberek véresre tapsolták a tenyerüket a Fradi, a Honvéd vagy éppen a ZTE elleni meccseken. A csapat talán most fáradtabb, sok mérkőzés van a hátunk mögött, és nem is lehet minden találkozót három-négy góllal nyerni, de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is!” – fogalmazott a középpályás.

 

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
23 órája

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik