NB I: a Vidi játékosainak fizikailag sokat kell fejlődniük - Halmosi

Vágólapra másolva!
2011.04.19. 13:09
Halmosi Péter, a Haladás rutinos középpályása figyelmeztette az NB I-ben tízpontos előnnyel vezető Videoton játékosait: fizikailag rendkívül sokat kell fejlődniük, különben a határon túl nem állják meg a helyüket.

„A Premier League, mi több, még a Championship is tele volt nálam erősebb labdarúgókkal, akikkel szemben jóformán esélyem sem volt a labda megszerzésére. Vasárnap meg talán ha egy párharcot vesztettem el a leendő magyar bajnok ellen" – mondta Halmosi a Nemzeti Sportnak.

„Félreértés ne essék, nem oda szeretnék kilyukadni, hogy a Vidi játékosai nem jók, mert nagyon is jók, de ha a határon túl is meg akarják állni a helyüket, fizikailag sokat kell fejlődniük, mivel – tisztelet a kivételnek – per pillanat legfeljebb az angol másodosztály szintjét ütik meg, vagy még azt sem. Tudomásul kell vennie mindenkinek, a nemzetközi futballban az erő, a futómennyiség, a gyorsaság és a robbanékonyság a legfontosabb, nem a trükkök. Én is csak azt erőltetem, amit tudok. Elmúltam már harmincegy, de annyit futok, mint huszonegy évesen, ugyanakkor erősebb és rutinosabb lettem. Itthon mégis azt mondogatják, hogy már öreg vagyok. Külföldön viszont senki sem foglalkozik a koroddal; ha megfelelően teljesítesz, mindegy, hány éves vagy" – tette hozzá.

A HALMOSI PÉTERREL KÉSZÍTETT TELJES INTERJÚT MEGTALÁLJÁK A KEDDI NEMZETI SPORT 3. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
12 órája

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

Eldőlt a Vidi sorsa – bejelentést tett Székesfehérvár polgármestere

Labdarúgó NB II
2025.06.10. 15:08

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40
Ezek is érdekelhetik