Újpest: Mészöly szerint a DAC ellen végre dominált a csapat

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 00:52
Az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője, Mészöly Géza szerint fizikálisan, mentálisan és taktikailag is hasznos volt együttese keddi, dunaszerdahelyi edzőmérkőzése, amelyen az utolsó percben szerzett góllal mentette 2–2-re a meccset a hazai csapat.

„Nagyon tetszett a csapat játéka, ez volt az első felkészülési mérkőzés, amelyen mi domináltunk. Már a negyedik percben megszereztük a vezetést, és ezt követően is mi játszottunk fölényben. Ez volt az eddigi leghasznosabb meccs a felkészülés kezdete óta, amihez az is hozzájárult, hogy egy nagyon kemény, agresszív ellenféllel találkoztunk. Sajnos, meg kellett küzdenünk a játékvezetővel is, túl azon, hogy Sitku Illéstől szabályos gólt vett el, a lesek megítélésénél és a szabálytalanságoknál is érződött a hazai pálya előnye, és még diplomatikusan fogalmaztam. Ezzel együtt fizikálisan, mentálisan és taktikailag is nagyon hasznos mérkőzést játszottunk” – mondta a szakember az ujpestfc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
6 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
9 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik