DVSC: Illés Gyulának sérülés miatt pihennie kell, kihagyta az edzést

Vágólapra másolva!
2011.02.10. 15:15
A Törökországban edzőtáborozó DVSC januárban szerződtetett középpályása, Illés Gyula Achilles-ín-sérüléssel bajlódik, ezért kihagyta csapata ma délelőtti tréningjét – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A DVSC-TEVA mai, törökországi programjában ismét két edzés szerepel. Az egyiken már túl is vannak a játékosok. A délelőtti foglalkozáson azok, akik tegnap végigjátszották a Mladá Boleslav elleni, 2–1-re megnyert mérkőzést, ma regeneráló gyakorlatokat végeztek Meszlényi Tibor pályaedzővel, a többek külön edzettek Zdenek Scasnyval és Sándor Tamással.a Mladá Boleslav elleni, 2–1-re megnyert mérkőzést, ma regeneráló gyakorlatokat végeztek Meszlényi Tibor pályaedzővel, a többek külön edzettek Zdenek Scasnyval és Sándor Tamással.

A foglalkozást csak Illés Gyula hagyta ki, aki tegnap Achilles-ín-sérülést szenvedett, és szinte biztos, hogy a délutáni tréningen sem vehet részt. A többiek egészségesek, Kulcsár Tamás is a csapattal edzett – olvasható a dvsc.hu-n.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16
Ezek is érdekelhetik