Újpest: Balajcza bízik benne, hogy a felkészülés sikeres lesz

Vágólapra másolva!
2011.01.19. 11:50
Balajcza Szabolcs, a hazai élvonalban szereplő Újpest kapusa a klub hivatalos honlapjának adott interjújában kifejtette, hogy a felkészülés során keményen dolgoznak, azonban nem az eredményesség az elsődleges szempont.

„Kemény hét áll előttünk, hiszen tíz edzés mellett felkészülési meccset játszunk a Haladással, vasárnap pedig a teremtornával zárjuk az edzőtábort” – mondta a kapus csapata felkészülési programjáról az ujpestfc.hu-nak.

A csapat a héten Sopronban edzőtáborozik, pénteken a leghűségesebb városban lépnek pályára a Haladás ellen, végül a teremlabdarúgó-bajnokság vasárnapi selejtezőjével zárják a felkészülést.

Hiányoznak a meccsek, de a felkészülés első heteiben még nem az eredményesség a lényeg” – tette még hozzá Balajcza.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
4 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
7 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
8 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik