Futsal: eligazolt Győrből a 130-szoros magyar válogatott játékos

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 17:25
Eligazolt Tóth Szabolcs, a Rába ETO futsalcsapatának játékosa – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A 130-szoros válogatott Tóth a Colorspectrum Aramisnál folytatja pályafutását.

„A távozás nem csupán az én döntésem volt: a téli szünetben megerősödött az ETO kerete, így velem már nem számoltak a csapatnál. Ilyen a futball, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, egyszer itt, egyszer pedig ott szerepel az ember" – nyilatkozta Tóth az ETO hivatalos honlapjának.

A 35 éves játékost épp az Aramis elleni hétfői mérkőzés szünetében búcsúztatták el a gárda tagjai és szurkolói.

„Remekül éreztem magam az együttesben, s elégedett lehetek, hiszen bajnok és kupagyőztes lehettem. Az Aramisnál nagyon rendesek voltak, befogadtak, fél évig most náluk játszom. Aztán hogy mi lesz ezután, még nem tudom. Lehet, hogy az edzői pályát választom, de az is, hogy elgondolkodom, egyáltalán a futballban maradok-e" – tette hozzá Tóth.

Legfrissebb hírek

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05

Futsal: Thiago és Gajzágó Flóra lett az NB I-es idény legjobbja

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik