Ferencváros: Andrezinho megsérült, kihagyja az első edzőmeccset

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 12:03
null
Andrezinho (jobbról az első) sérüléssel bajlódik, de így is élvezi az erdélyi túrát (Fotó: FTC.HU/Czagány Balázs)
Kihagyja az Erdélyben edzőtáborozó Ferencváros labdarúgócsapatának idei első edzőmeccsét az Achilles-ín-problémákkal küzdő brazil Andrezinho – adta hírül a klub hivatalos honlapja, az ftc.hu.

 


Achilles-ín-sérülése miatt Andrezinho a hét nagy részében nem tudott a csapattal készülni, kimaradtak számára a futóedzések, a szálloda konditermében erősített. Ezért nem játszik holnap a Marosvásárhely elleni edzőmeccsen.

A Ferencvárosból hasonló problémákkal küszködik Rósa Dénes és Liban Abdi is, de ők edzésben voltak a héten, előbbi biztosan ott lesz a pályán a pénteki mérkőzésen, amelyet Szászrégenben rendeznek 12 órától.

Csütörtökön az erőnléti és futóedzések mellett a közeli Korondra is ellátogat majd a keret, délután pedig labdás edzést vezényel játékosainak Prukner László szakmai igazgató.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
8 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
12 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
13 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik