DVSC: Itthon kevés olyan játékos van, aki erősítést jelent számunkra - Szima

Vágólapra másolva!
2011.01.09. 09:06
Szűkebb kerettel kíván nekivágni a tavaszi szezonnak a DVSC-TEVA. A labdarúgócsapat elnöke, Szima Gábor a klub honlapján megjelent interjúban kijelentette, hogy azért egy csatárt és egy kapust mindenképpen szeretnének igazolni.

„Kapus és csatárposzton mindenképpen szeretnénk erősíteni – mondta Szima Gábor a dvsc.hu-nak. – Elsősorban magyar játékosokban gondolkodnánk, de mindenki láthatja, hogy Magyarországon kevés olyan labdarúgó van, aki a DVSC-TEVA-nak erősítést jelentene. Akik mégis, szerződésük van, és a kivásárlási áruk félmillió eurónál kezdődik."

„Itthonról tehát igazán meghatározó játékost nem nagyon tudunk hozni. Marad az a megoldás, hogy saját nevelésű labdarúgókat próbálunk beépíteni, illetve külföldön körülnézünk. Ez persze nem zárja ki, hogy esetleg nem igazol hozzánk magyar játékos."

„Nem lesz bő a keretünk, hiszen nem játszunk már nemzetközi mérkőzéseket, ráadásul a bajnokságból már egy forduló lement. A tizennégy bajnoki mellett Ligakupa-meccsek várnak ránk, és van egy visszavágó a Kecskemét ellen a Magyar Kupában, ahol három nullás hátrányból indulunk. A papírforma alapján kevés az esély a továbbjutásra, de természetesen úgy megyünk oda, hogy megpróbálunk mindent. Mivel tavasszal kevesebb meccset játszunk, mint az ősz folyamán, ezért a keret is szűkebb lesz."

Legfrissebb hírek

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
19 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:52

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 12:23

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 10:25
Ezek is érdekelhetik