MLSZ: Csányi Sándorék vendégül látták a lengyel szövetség vezetőit

Vágólapra másolva!
2010.12.07. 08:13
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke – Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár társaságában – hétfőn a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) vezetőit látta vendégül Budapesten. A lengyel delegáció tagja volt Gregorz Lato, a szövetség elnöke, Adam Olkowicz alelnök, illetve Michal Listkiewicz, a PZPN egykori elnöke is – adta hírül az mlsz.hu.

A szívélyes hangulatú találkozón szóba került a két ország edzőképzésében való együttműködés lehetősége, a felvázolt tervek szerint a jövőben magyar és lengyel szakemberek utazhatnának tapasztalatcserére a másik országba. A két szövetség játékvezetői is hasonló csereprogramban vehetnek részt, és az elképzelések szerint nem kizárólag a legmagasabban jegyzett dirigensek, hanem a kevesebb rutinnal rendelkező tehetséges bírók is vezethetnének mérkőzéseket a vendéglátó ország bajnokságaiban, így a fiatalabbak is hasznos nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodhatnának.

A megbeszélés témái között szerepelt az a közös szándék is, mely szerint a két szövetség a későbbiekben együttműködhet nyári nemzetközi gyerektáborok szervezésében, valamint ismét intenzívebbé válhat az országok kisebbségi válogatottjai közti kapcsolat.

A találkozón szóba került a visegrádi országok közötti szorosabb együttműködés lehetősége, majd a vezetők megosztották egymással a nézőtéri biztonsággal kapcsolatos tapasztalataikat, végül a lengyel szövetség irányítói tájékoztatást adtak a 2012-es Európa-bajnokságra való felkészülés jelenlegi állásáról.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
12 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
14 órája

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
16 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
19 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
20 órája
Ezek is érdekelhetik