Ferencváros: Előzetesen kiegyeztünk volna ezzel a helyezéssel - Balog

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 15:07
Balog Zoltán az ftc.hu-nak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint jól szerepelt a Ferencváros az őszi idényben, és bízik abban, hogy a tavasszal társaival együtt még jobb teljesítményt nyújtanak majd.

„A szezon előtt mindenki kiegyezett volna ezzel a helyezéssel. Ahhoz képest, hogy egy teljesen új csapatot kellett építeni, nagyon jól szerepeltünk, de azért vannak fájó pontok..." – kezdte a Ferencváros hivatalos honlapjának adott értékelését Balog Zoltán.

„A hat vereség nagyon sok, ha ezek közül legalább háromszor ikszet játszottunk volna, kedvezőbb lenne a helyzetünk. Úgy érzem, hogy még ennél is többre vagyunk képesek, s egy jó téli alapozás után erős tavaszt produkálhatunk" – folytatta a védő, aki a saját teljesítményét is értékelte.

„Ami az én játékomat illeti: nem volt könnyű dolgom, hiszen sérülések, formahanyatlás, eltiltások miatt gyakran változott a védelem összetétele. Az ősz második felére már stabilabbak lettünk hátul, és főleg akkor teljesítettünk jól, amikor a középpályáról megfelelő támogatást kaptunk. Zalaegerszegen sajnos eltörött az orrom, de szerencsére csak egy meccset kellett kihagynom. Most már teljesen rendben vagyok, készülök a januári kezdésre" – bizakodott Balog.

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
4 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
5 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
10 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik