Mészöly Géza: Nem vagyunk hullámvölgyben

Vágólapra másolva!
2010.11.06. 09:28
null
Mészöly szerint Egerszegiék nincsenek hullámvölgyben (Fotó: Németh Ferenc)
Az Újpest FC tegnap kikapott Kecskeméten a labdarúgó NB I 13. fordulójában, ezzel egymás után a harmadik vereségét szenvedte el, ráadásul úgy, hogy mindhárom találkozón legalább három gólt kapott. Mészöly Géza vezetőedző szerint ennek ellenére nincs hullámvölgyben a csapata. 

„A korai góltól függetlenül az első félidőben stabil volt az együttes, kiegyenlítettünk, a szünetben rendeztük a sorokat – kezdte a Kecskemét elleni 4–3-as vereség utáni értékelését az Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza. – De ilyen a futball, kijöttünk a második félidőre, s a lassítást visszanézve véleményem szerint bizony hibázott a játékvezető."  

„Solymosi Péter engedte a kemény játékot, nincs is ezzel semmi gond, ám Szokol Zsoltot a könyökénél fogva visszahúzták, aztán le is talpalták, le is kellett cserélni. A második gól alaposan megfogta a csapatot, s állítom, ha egy egynél mi szerzünk gólt, a Kecskemét omlik össze. Annak viszont örültem, hogy volt tartása a csapatnak, a csereként beálló fiatalok ezúttal is hozzátettek a játékhoz." – tette hozzá a szakember.

„Annak ellenére, hogy egymást követő három vereség után vagyunk, nem beszélnék hullámvölgyről. Az első kettőnél sem mondtam, most sem tudom ezt tenni – a mutatott játék alapján pedig főleg nem. Sajnos lélektanilag olyan helyzetben van a csapat, hogy minden apró rezdülésnek jelentősége van, s a rossz szituációkból most sem jöttünk ki jól" – fogalmazott Mészöly, aki a pápai 3–1-es és a Paks elleni 3–2-es vereség után egymás után harmadszor kapott ki csapatával az NB I-ben.

A KTE-t irányító Tomiszlav Szivics és a kecskeméti drukkerek focisuliról beszéltek a tegnapi találkozót követően.

„Remek mérkőzést játszottunk. Győzni az Újpest ellen mindig nagy dolog, látszott az egész csapaton, hogy nagyon akarja ezt a sikert. Az első fél órában még két gólt kellett volna lőnünk, akkor nincsenek ilyen izgalmak a végén. Sokan mondták a lefújás után, hogy ez már a régi focisuli volt, jó ezt hallani" – mondta a hazaiak szakvezetője.

AZ NB I 13. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
November 5., péntek  
Kecskeméti TE-Ereco–Újpest FC 4–3
Bp. Honvéd–Győri ETO FC
1–1
November 6., szombat  
Kaposvári Rákóczi FC–Videoton FC
15.00 (Tv: Sport1)
Paksi FC–BFC Siófok 16.00
Lombard Pápa TFC–Vasas 16.00
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest
16.00
Zalaegerszegi TE–Ferencváros 17.30 (Tv: Sport1)
November 7., vasárnap  
Debreceni VSC-TEVA–Szolnoki MÁV FC
17.30 (Tv: Sport2)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton FC 12 8 2 2 25–14 +11  26
  2. ZTE FC 12 7 2 3 24–17 +7  23
  3. Ferencvárosi TC 12 7 1 4 19–17 +2  22
  4. DVSC-TEVA 12 6 3 3 23–17 +6  21
  5. Budapest Honvéd FC
13 6 3 4 18–14 +4  21
  6. Paksi FC 12 6 2 4 21–17 +4  20
  7. Kaposvári Rákóczi FC
12 6 2 4 18–14 +4  20
  8. Lombard Pápa Termál FC 12 6 1 5 22–19 +3  19
  9. Vasas 12 5 1 6 19–24 –5  16
10. Újpest FC 13 4 4 5 22–18 +4  16
11. Győri ETO FC 13 4 4 5 16–15 +1  16
12. MTK Budapest 12 4 3 5 16–18 –2  15
13. BFC Siófok 12 3 4 5 12–17 –5  13
14. Kecskeméti TE-Ereco 13 4 9 22–33 –11  12
15. Szolnoki MÁV FC 12 2 2 8   8–23 –15    8
16. Szombathelyi Haladás 12 1 4 7 13–21 –8    7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik