Labdarúgó NB I: Lélektanilag is fontos volt a siker - Horváth Károly

Vágólapra másolva!
2010.11.19. 21:10
Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója a találkozót közvetítő Duna Televíziónak úgy nyilatkozott, hogy együttese számára lélektanilag is fontos volt a Budapest Honvéd otthonában aratott győzelem.

„Minden megpróbáltunk, amit lehetett. Hazai pályán támadni próbáltunk, sajnos így sikerült. Én is várom a visszajátszásokat, ugyanis volt néhány érdekes jelenet" – értékelte a találkozót Szalai László, a Honvéd megbízott edzője, aki az előző fordulóban elszenvedett vereséget követően lemondott Massimo Moralestől vette át a csapat irányítását.Szalai László, a Honvéd megbízott edzője, aki az előző fordulóban elszenvedett vereséget követően lemondott Massimo Moralestől vette át a csapat irányítását.

„Nem foglalkozom azzal, milyen körülmények között távozott Morales, sokkal inkább az érdekel, hogy milyen játékot produkálunk hazai pályán, és sajnos nem lőttünk gólt" – tette hozzá a szakember.

„Fontos győzelem volt ez, főleg az előző öt, sikertelen mérkőzésünk után. Nem csak a három pont miatt mondom ezt, hanem lélektanilag is fontos volt a siker. Felkészültünk a Honvéd játékából, tudtuk, hogy kontrára játszik majd riválisunk, így megpróbáltunk kivárásra játszani, és volt is több lehetőségünk, ezekből többet kellett volna értékesítünk" – nyilatkozta Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója.

„Előzetesen 15, maximum 16 ponttal számoltam, most van 17 – így nagyon örülök, hogy túlteljesítettük a tervet. Azt gondolom, hogy 32 ponttal már benn lehet maradni" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik