A NAC-sztori: „Apám tót volt, anyám sváb, de én magyar vagyok”

Vágólapra másolva!

2010.11.13. 09:58

Címkék

A NAC százéves születésnapját emlékmérkőzéssel ünneplik szombaton Váradon. A NAC 1944-ben első vidéki csapatként nyerte meg a magyar futballbajnokságot – habár abban az esztendőben magyar egyesületként megszűnt létezni, kitörölhetetlen nyomot hagyott labdarúgásunkban. Könyvek, újságcikkek garmadája taglalja a NAC történetét, jobbnál jobb játékosainak pályafutását. Írásunk második része az egykori nacisták válogatottbeli fellépéseire fókuszál – románként a magyarok ellen, magyarként a románok ellen.

A NAC történetének első részében eljutottunk a II. bécsi döntésig, ott hagytuk félbe, hogy a magyar és román, vagy ha úgy jobban tetszik, a román és magyar futballtörténelem második nemzetek közötti találkozóját elevenítjük fel. Sárvári-Spielmann Ferenc neve már az első részből ismerős, Bodolával előbb volt magyar válogatott, mint játszott volna a magyar bajnokságban...

MINT A MESÉBEN
Tóth III Mátyás nemcsak a bal szélen kalandozott, hanem az életben is. A Nagyváraddal nyert aranya mellé 1947-ben az aradi ITA játékosaként román bajnoki címet is begyűjtött. Egy nyilatkozatában említette, maga sem érti, Magyarországon miért lett az Újpest játékosa, amikor a Ferencvárosért rajongott. „Igen, az asztal alatt mindenki fradista volt már akkor is Magyarországon..." – mondta Oroszhegyi Károlynak a Nemzeti Sport 1995. november 15-én megjelent számában a Halmstadban letelepedő futballista. A csatár 1949-ben Pozsony közelében a Dunán átkelve elhagyta az országot, Olaszországba került, de hiába akarta szerződtetni az AS Roma és a Lazio is, a magyar szövetség kezdeményezésére eltiltották, így munka híján elfogyott a pénze, és meg is betegedett. Végső kétségbeesésében eszébe jutott, hogy az 1943-as svéd–magyar előtt a bemutatás során parolázás közben Gusztáv Adolf trónörökössel svéd nyelven váltott néhány szót, az elutazás előtt ugyanis megtanult néhány mondatot a skandináv nyelven. A stockholmi újságok felkapták a sztorit, s amikor a balszélső Olaszországba került, elkeseredettségében az akkor már király előkelőséghez fordult egy franciául írt levélben, mellékelve a róluk megjelent fotót. Az uralkodó pénzt és repülőjegyet küldött neki – a 16-szoros magyar válogatott Tóth ugyan nem futballozott többé, de Svédországban munkához jutott, és letelepedett. Itt élt 2002-ben bekövetkezett haláláig.

Ez 1940-ben történt, bő egy évvel azelőtt (1939. október 22.) ő szerezte a románok egyenlítő gólját Bukarestben. Bodola is Románia válogatottját erősítette, Tóth III Mátyás viszont ezen a mérkőzésen mutatkozott be nemzeti csapatunkban, s ő szerezte a vezető gólunkat. De kit takar vajon ez a tucatnév?

Tóth III Mátyás az Újpestben és a NAC-ban magyar válogatott, az ITA futballistájaként 1946-ban a román, 1947-től a Vasas balszélsőjeként a magyar nemzeti együttest erősítette. A csatár kétszer is mezt cserélt (de nem ő az egyetlen a NAC-ban is megforduló labdarúgók közül: Sárvári-Spielmann 1940-ben románból lett magyar, majd 1946-tól ismét román válogatott). Sőt azt a „bravúrt" is megcsinálta, hogy magyar állampolgárként kétszer is játszott Románia színeiben, akárcsak egykori nacista játékostársa, Mészáros Ferenc.

Tóth III az Újpestből (1939–41) került a legjobbak közé, de nagyon jó érzékkel felismerte, hogy a NAC-ban remek lehetőségei vannak – igaz, vidékre költözésében egy korábbi mellőzöttség is szerepet játszott. Újpesten mégsem akarták elhinni, hogy valaki lila-fehérből zöld-fehérbe öltözik, még ha az a dressz nem is a Fradié, „csak" a NAC-é. Az igazság az, hogy Jeney Rudolf elnök és Krüger Károly mindenes nemcsak szép szavakkal, hanem jó pénzzel is csábított a Pece-parti Párizsból. Amikor a balszélsőt megkérdezték, miért akar Ady városába igazolni, ezt válaszolta: „Váradon a faszakmában vélem biztosítani a jövőmet."

Igaz, azt is hozzátette, nagy vágya, hogy együtt játszhasson Bodolával. Olyan valaki mondta ezt, aki Szusza Ferenccel és Zsengellér Gyulával futballozott együtt. Magyarországot 1949-ben hagyta el végleg, de nem Romániával cserélte fel, hanem Olaszországgal. Úgy volt, hogy a magyar–osztrákon (6:1) ő lesz a balszélső, de disszidált, és a helyén az Aranycsapat későbbi csatára, Czibor Zoltán játszott életében először a válogatottban.

A SZŐKE CSODA
Perényi-Pecsovszky József 1944. december 24-én reggel Budáról elindult Pestre, hogy mazsolát szerezzen az ünnepi kalácsba. A korábbi Nagyváradon az aranycsapatot gründoló Krüger Károlyhoz ugrott át, csakhogy vissza már nem tudott menni, mert az ostrom a Duna két oldalán húzódott. Mivel félt, hogy a nyilasok besorozzák, bujkált, egykori mentora pedig azt találta ki, hogy a legbiztosabb, ha a lebombázott újpesti téglagyár kéményében húzódik meg. Egy társával alig aludt, hogy le ne zuhanjanak, kikötötték magukat. Ételt Krügeréktől kaptak, de Perényi balszerencséjére, amikor a kéményt egy kósza lövedék eltalálta, könnyebben meg is sérült. Csak márciusban mertek előjönni, a futballista visszatért Budára, de családja először nem ismerte fel, azt hitte, koldus áll az ajtóban... (A történet Oroszhegyi Károly Pecsovszky élettörténetét feltáró könyvéből való, más forrás, Dénes, Peterdi, Rochy, Selmeci Kalandozó magyarok című összeállítása szerint: „Perényi, például, az újpesti téglagyár egyik magaskéményében dekkolta végig a 'malenkij robot' veszélyét".)

Tóth III a románok ellen mutatkozott be a magyar válogatottban, de volt olyan magyar (válogatott) futballista, aki éppen a magyarok ellen játszott először a román nemzeti tizenegyben. Perényi-Pecsovszky Józsefről van szó. „Apám tót volt, anyám sváb, de én magyar vagyok, mert annak érzem magam" – vallotta a játékos. NAC-os korszakában előbb magyar címeres mezben játszott, s lett háromszoros válogatott. Harmadik fellépésén Szófiában a bolgárok ellen a mieink 4:2-re győztek, s négy váradi volt a csapatban. Perényin kívül Kovács II János, Bodola és Tóth III. Ezen a meccsen történt, hogy Tóth III az üres kapura gurította a labdát, de a lövésből nem lett gól, mert egy bolgár kiskatona a kapu mögül a pályára szaladva felszabadított...

Perényi három meccsén csak győztes csapatban szerepelt. A szófiai találkozó után válogatott mezben már csak a románokéban futott ki. Először 1945. szeptember 30-án, s gólt is szerzett a magyarok ellen, de 7:2-es vereség lett a vége (mármint román részről). Játszott akkor is, amikor a románok 9:0-ra kaptak ki: 1948. június 6-án a Megyeri úton – Tóth III éppen a magyarokat erősítette... –, Kocsis Sándor „kétgólos" válogatottbeli bemutatkozásán. Ezen a mérkőzésen szinte számolatlanul estek a gólok, Perényi azt hitte, hogy együttese csak hétszer kapitulált.

Ugyanebben az évben október 24-én Bukarestben 5:1-re kaptak ki a románok, Puskásék oldalán ekkor mutatkozik be Lóránt Gyula, az Aranycsapat későbbi középhátvédje. A román gól Perényi nevéhez fűződött, a gólszerzőt egyébként nem kellett bemutatni Lórántnak, mert a védő 1944-ben (jóllehet akkoriban még csatárként) szintén a bajnoki aranyérmes NAC tagja volt. Tóth III ezen a meccsen is a mi válogatottunk balszélsőjeként fungált.

Volt azért szorosabb magyar–román is: az 1952-es olimpián a selejtezőben találkozott a két csapat, a mieink csak 2:1-re győztek, s az ellenfél legjobbja Perényi volt. A szemben állók faragták egymást: Kocsis Kovács Józsefet rugdalta, Puskás (Öcsi egy NAC elleni bajnokin debütált a Kispestben) meg folyton azt kérdezgette az immár „helyére kerülő", azaz középhátvédet játszó Lóránttól, meddig ficánkol még Perényi?

Szó sem volt „letutizott" eredményről, pedig korábban, az 1947-es román–magyar (0:3) után tisztátalansággal vádolták Perényit. A játékos a csehszlovákoktól (Kubala László éppen ebben a válogatottban szerepelt) elszenvedett 6:2-es vereség után tartott a magyarok elleni meccstől, s egy társával le is fogadta, hogy vesztenek. Ez később kitudódott, s három hónapra eltiltották. A román válogatottban 32 mérkőzésen 11 gólt szerzett, s az NDK ellen 1958. szeptember 14-én, 38 évesen szerepelt benne utoljára. Ő volt Romániában az első futballista, aki érdemes sportmesteri címet kapott!

Nem csak Perényi-Pecsovszky és a korábban már említett Sárvári-Spielmann meg Deményi-Demetrovits esetében történt névváltoztatás. Abban az időben divat volt ugyanis a magyarosítás. A bécsi döntések után a korábban Nagy-Magyarországhoz tartozó, túlnyomórészt magyarlakta területeken, így a soknemzetiségű Nagyváradon is magyarosítási hullám indult el – a következők játszottak új néven: Szegedi (Simatoc) Miklós, Barna (Stibinger) János, Fuszek (Scherz) Kamill, Ferenczi (Fernbach) Antal.

Lóránt , akinek családneve eredetileg Lipovics volt, már Lórántként érkezett Vas vármegyéből Váradra. A kőszegi fiú még ennél is „messzebbre" jutott: az 50-es évek Aranycsapatába, amelyben egyedüliként játszhatott a nacisták közül!

Nagyváradon még nem középhátvédként szerepelt, hanem többnyire csatárként. Élete első élvonalbeli meccsén 1943-ban Szolnokon jobbösszekötő volt, és bizony nehezen ragadt meg a klasszisok között. De november 21-én a Gamma elleni 2:1-es győzelem során megszerezte élete első NB I-es gólját. 1944. május 21-én Nagyváradon NAC–FTC 5:1, Lóránt az ötödik gól szerzője.

Erről a mérkőzésről emlékezett meg a Magyar Nemzetben 2010. október 25-én Rudas Ferenc, az akkori Fradi élő legendája: „Csodálatos csapata volt a NAC-nak, minden poszton klasszis futballozott. Ehhez társult a lelkesedésük, Magyarország és a magyar futball iránti szeretetük, ami még inkább hajtotta őket." Az utolsó fordulóban a BSZKRT elleni 9:2-es diadalból Lóránt Gyula mesterötössel vette ki a részét, összességében pedig 11 találatig jutott az 1943–44-es bajnokságban.

A háború befejezése előtt a NAC utolsó bajnoki meccsét 1944. szeptember 17-én Debrecenben a helyi VSC ellen játszotta. A csapat 2:0-ra győzött, Lóránt ezen a mérkőzésen bizonyította, hogy a középhátvéd az igazi posztja. A mérkőzés után – mivel az 1944–45-ös bajnoki kiírást az MLSZ a front közeledtével a 4. forduló után félbeszakította, és 12 budapesti csapat részvételével hadi bajnoksággá alakította, vagyis a vidéki klubokat tulajdonképp kizárta a további küzdelmekből – a NAC darabjaira hullott. Játékosai közül Mészáros, Szegedi, Perényi, Sárvári, Lóránt, Tóth III és (némi huzavona után) Bodola is a Nemzeti Vasast erősítette a '44-es őszi fél idényben. Így zárult a klub „magyarországi" korszaka...

Végezetül álljon itt a NAC 13 pontos rekordelőnnyel (1917–18-ban az MTK „csak" 12 pontot vert a második Fradira) diadalmaskodó 1943–44-es bajnokcsapatának összeállítása: Vécsey Adolf – Mészáros Ferenc, Ónody I Andor – Perényi József, Juhász Gusztáv, Deményi Rudolf – Lóránt Gyula, Barna János, Sárvári Ferenc, Bodola Gyula, Tóth III Mátyás. A csatársorban Kovács II János, Ferenczi Antal és Csapó György, a fedezetsorban Szegedi Miklós jutott még szóhoz a bajnokcsapatban. Edző: Rónai Ferenc.

BAJNOKI CÍM UTÁN MEGSZŰNÉS
A II. világháború végén megtépázott, darabokra hullott NAC Nagyváradi Szabadság SC-ként (románul Clubul Sportiv Libertatea Oradea) folytatta tovább szereplését – csaknem egy évtized szünet után újfent a román Divizia A-ban. Az 1946–47-es bajnokságban a nyolcadik, az 1947–48-as kiírásban a hatodik helyen végzett a csapat, az 1948–49-es pontvadászatot viszont megnyerte (ismét egy másik nevet viselve, immár ICO-ként). Ezzel egyedülálló bravúrt mondhat magáénak a magyar-román közös futballtörténelemben: mindkét első osztályú bajnokságban szerzett aranyérmet! (Akik mind a két nagyváradi bajnokcsapat tagjai voltak: Vécsey, Kovács II és Sárvári-Spielmann.) Amolyan bónuszként Váczi György a gólkirályi koronát is hazavihette 1949-ben a legfényesebb medália mellé. 1951-ben megint változott a név, a klubot ezúttal Nagyváradi Haladásra (Progresul Oradea) keresztelték, s mit mondjunk, tényleg haladt: az 1950-es visszaesés (7. hely) után meg sem állt a dobogó harmadik fokáig. Az ezt követő gyengébb bajnoki eredményeket, nevezetesen az 1954-es élvonalbeli búcsút, a Román Kupában feledtették a váradiak, akik 1955-ben még kikaptak a fináléban, ám egy évvel később már elhódították a trófeát. Ez volt a nacisták utolsó sikere: 1963-ban nemcsak egyszerűen kiestek az első osztályból, fel is oszlottak... H. T.

100 ÉVES A NAC – GÁLAMÉRKŐZÉS
A Nagy idők focija gálameccs sztárok sorával 14 órakor kezdődik Nagyváradon, a Bodola Stadionban – az ünnepséget és a mérkőzést 13 órától élőben közvetíti a Duna TV.