Vasas: edzőváltást is hozhat a csütörtöki szurkolói ankét

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 09:57
Egymást követő négy bajnoki mérkőzését veszítette el az élvonalban szereplő Vasas labdarúgócsapata, amely a jó rajt után a 13. helyre csúszott vissza a tabellán. A piros-kékeknél csütörtökön szurkolói ankétot tartanak, ahol fontos bejelentésre is sor kerül.

„Egyértelmű, hogy valamin változtatni kell, hiszen ezt a méltatlan szereplést mégsem nézhetjük tétlenül – nyilatkozott a kialakult helyzetről Markovits László. – Semmit sem szeretnénk elkapkodni, de legkésőbb csütörtök este, az Illovszky-stadionban rendezendő szurkolói ankéton bejelentjük, hogyan s miképpen lábalhatunk ki a hullámvölgyből."

Hogy lesz-e edzőváltás, az tehát továbbra is kérdéses. Jelenleg a szurkolók is megosztottak, van, aki azt mondja, maradjon Giovanni Dellacasa, mások Komjáti András kinevezését, előléptetését szorgalmazzák, de az is lehet, hogy vadonatúj tréner érkezik a Fáy utcába.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
12 órája

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
13 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik