Paks: Bartha szerint a Vidi ellen lehet a legkevesebb az esélyük

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 14:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks együttese a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, legutóbb a Lombard Pápa ellen győzött 4–0-ra. A tolnaiak hivatalos honlapja a Pápa ellen két gólt szerző Bartha Lászlót kérdezte.

„Kívülről ez biztosan másképp látszik, de én még nem érzem úgy, hogy a legjobb formámban lennék. Bízom benne, hogy lesz ez még ennél is jobb, és itt nem arra gondolok, hogy akkor innentől zsinórban rúgom majd a gólokat. Tudom, hogy a gólt nem kell magyarázni, de azért lássuk be, hogy a mostani két találatnál azért a szerencse is velem volt. Kifejezetten a játékomra gondolok, amikor azt mondom, hogy lesz az még jobb is” – mondta Bartha, akit megkérdeztek arról is, hogy a következő három bajnoki (Videoton, Győri ETO, Újpest) melyikén lehet a legnagyobb esély a győzelemre.

„Hát… nem a Vidi ellen, talán a Győr vagy inkább az Újpest ellen. Talán ők most nem annyira jók, mint szoktak lenni, de azért a fehérváriak ellen is lehet sanszunk. A mostani bajnokságban bárki megverhet bárkit.”

„Hát… nem a Vidi ellen, talán a Győr vagy inkább az Újpest ellen. Talán ők most nem annyira jók, mint szoktak lenni, de azért a fehérváriak ellen is lehet sanszunk. A mostani bajnokságban bárki megverhet bárkit.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik