NB I: Prukner lecserélte volna Marótit, de nem jutott rá ideje

Vágólapra másolva!
2010.10.16. 19:53
Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője megérdemeltnek tartja csapata szombat esti 1–0-s győzelmét a Kaposvár elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, a Sport Televíziónak adott gyorsértékelésében egyedül Maróti Béla kiállítását fájlalta. Sisa Tibor, a vendégek szakvezetője szerint csapata rászolgált volna egy pontra.

PRUKNER LÁSZLÓ: – Számítottunk a nagy küzdelemre, hiszen ország-világ láthatta, kollégám remek munkát végez, a Kaposvár megérdemelten áll a második helyen. Talán ha az első húsz percben sikerül gólt szereznünk, másképp alakul a mérkőzés. Mindent összevetve, úgy vélem, egy góllal jobbak voltunk. Maróti Béla nagyon hiányozni fog a debreceni mérkőzésen. A sárga lapja után le akartam cserélni, hiszen folyamatosan kakaskodtak Oláh Lórival, sajnos mielőtt megtehettem volna, kiállították...PRUKNER LÁSZLÓ: – Számítottunk a nagy küzdelemre, hiszen ország-világ láthatta, kollégám remek munkát végez, a Kaposvár megérdemelten áll a második helyen. Talán ha az első húsz percben sikerül gólt szereznünk, másképp alakul a mérkőzés. Mindent összevetve, úgy vélem, egy góllal jobbak voltunk. Maróti Béla nagyon hiányozni fog a debreceni mérkőzésen. A sárga lapja után le akartam cserélni, hiszen folyamatosan kakaskodtak Oláh Lórival, sajnos mielőtt megtehettem volna, kiállították...

SISA TIBOR: – A legelején megilletődötten játszottunk, az ilyesmi az Üllői úton megmagyarázható. A folytatásban azonban felvettük a ritmust, és megítélésem szerint egy pontot megérdemeltünk volna. Én mindenesetre megdicsérem játékosaimat, hiszen minden tőlük telhetőt megtettek a jó eredményért.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
8 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
9 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik