Fogadási botrány: A lista így hangulatkeltésre alkalmas - Kovács Z.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.05. 16:37
Mint arról már beszámoltunk, a bochumi ügyészség 32 olyan labdarúgó-mérkőzést nevezett meg, amellyel kapcsolatban fogadási csalást gyanítanak – az NB I-ből a 2009 áprilisi Újpest–Bp. Honvéd összecsapás került képbe. Kovács Zoltán, az újpestiek sportigazgatója közleményében elmondta, a klub nem kapott semmilyen hivatalos értesítést.

Kovács Zoltán, az Újpest FC sportigazgatója az MTI-nek eljuttatott közleményében így nyilatkozott: „Ahogyan az elmúlt másfél évben, úgy most sem kapott az Újpest FC semmilyen hivatalos, írásbeli értesítést vagy megkeresést. Ahogyan eddig, úgy a továbbiakban is nyitottak vagyunk az együttműködésre mindenkivel, aki ezeket az ügyeket kivizsgálja."

Kovács hozzátette, a bochumi ügyészség közleményéből nem derült ki, hogy melyik klubot vagy játékost kereste meg a „nemzetközi fogadási maffia", esetleg van-e köze az ügyhöz a játékvezetőnek. Hangsúlyozta, ebben a formában ez a lista „hangulatkeltésre" alkalmas leginkább, különösen úgy, hogy az Újpest FC nem kapott hivatalos értesítést, amelynek megérkezéséig a lila-fehér klub játékosai és alkalmazottai nem kívánnak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik