Újpest: a klub bírósághoz is fordulhat az MLSZ „nevetséges” döntése miatt

Vágólapra másolva!
2010.09.22. 13:51
null
Az újpestiek a randalírozókat büntetnék meg (Fotó: Németh Ferenc)
Csehi István, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a klub jogi képviselőjének, sajtófőnökének és szervezési igazgatójának társaságában tartott sajtótájékoztatót, amelyen elhangzott, „nevetségesnek, szánalmasnak és szakmaiatlannak” tartja a klub a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntését az Újpest–Ferencváros meccsen történtekkel kapcsolatban.

A klubvezető elmondta, ha a lila-fehérek fellebbezése sikertelen lesz, akkor az Újpest megfontolja, hogy a Sport Állandó Választott Bíróságához fordul az ügyben.

Az már biztos, hogy a pénteki, Szolnok elleni bajnokira nem látogathatnak ki a szurkolók a Szusza Ferenc Stadionba.

A lilák ügyvezetője szerint nem a klubokat kellene állandóan megbüntetni, hanem a randalírozó szurkolókat kellene felelősségre vonni, mivel ennek lenne visszatartó ereje. Csehi hozzátette, polgári peres úton kezdeményeznek eljárást a vandálok ellen.

„Az Újpest FC igazságtalannak tartja a klubot sújtó büntetést, annak tudatában, hogy mindent megtett a problémamentes lebonyolítás érdekében – mondta Csehi. – A héten jártak nálam olyan tisztességes, hétköznapi, kisírt szemű huszonöt év körüli fradisták, akik megdöbbenve tapasztalták a rendőrség által kiszabható kettő öt évig terjedő szabadságvesztés lehetőségét. Nem gondolom, hogy ez lenne a megoldás, de mivel nyilvánvalóan nincs visszatartó ereje a klubot sújtó büntetéseknek, így a rendbontókat kellene felelősségre vonni, és ha hónapokig, netán évekig nyögi a fizetéséből vonandó büntetést, talán elgondolkodik a tettén."

Az újpestiek azt sem értik, hogy lehet, hogy a Debreceni VSC–Újpest találkozó miatt a rendező együttes alacsonyabb büntetést kapott, míg az Újpest–Fradi meccsen a lilákat sújtották nagyobb mértékben.

Csehi a sajtótájékoztatón elmondta, Jimmy Jump akciójáról a média is tehet, mivel egy bulvárlap szervezte meg a hírhedt rendbontó befutását a pályára. Az ügyvezető hozzátette, Jimmy Jumpot bevitték a rendőrségre, ahonnan 100 000 forint befizetése után el is engedték, és a katalán huligán elmondta, ilyen alacsony összegért még soha nem sikerült megúsznia egy akcióját. 

„MINDENT MEGTETTÜNK A DERBI BIZTONSÁGÁÉRT!"
 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik