Videoton: Többet ér itthon játszani, mint külföldön kispadon ülni - Lázár

Vágólapra másolva!
2010.08.26. 13:00
Lázár Pál, a Videoton felnőtt válogatott keretbe meghívott labdarúgója úgy véli, kedveznek neki Egervári Sándor szövetségi kapitány válogatási elvei, és elmondta a vidi.hu-nak: nagy álma teljesült a kerettagsággal.

„Lehet, hogy nem kapok majd lehetőséget a mérkőzéseken, de úgy vagyok vele, hogy már keretbe kerülni sem kis szó. Sok futballista nem mondhatja el magáról, hogy beválasztották a legjobbak közé. Egervári Sándor ismer, dolgoztam már vele, látott játszani az U21-es válogatottban is, no meg számos bajnokin, hiszen szinte minden meccsünkön ott van, de minden bizonnyal más mérkőzésekre is kijár. Alapjában véve egyet tudok érteni a szövetségi kapitány válogatási elvével. Elődje, Ervin Koeman a külföldön játszó magyarokat részesítette előnyben, holott őket sem látta igazán sokszor játszani. Ugyanakkor azt gondolom, a honi bajnokságban rendszeresen játszani és bizonyítani még mindig többet ér, mint – tisztelet a kivételnek – egy külföldi csapat kispadján ülni, vagy csak kevés játéklehetőséghez jutni" – vélekedett Lázár.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
9 perce

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
5 órája

Neymar európai klubbal tárgyal; Luis Díaz megérkezett Münchenbe – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
16 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:40

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03
Ezek is érdekelhetik