Újpest: Tisza bizonyítaná, hogy méltó a kapitányi karszalagra

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 23:02
Tisza Tibor, az Újpest FC 25 éves labdarúgója a Győr elleni vasárnapi bajnokin csapatkapitányként léphetett a Szusza Ferenc Stadion gyepére. A 0–0-ra végződött mérkőzésen a csatár többször is közel állt a gólszerzéshez, de végül nem sikerült betalálnia. Ennek ellenére büszke csapatára, és szeretné bebizonyítani, hogy érdemes a kapitányi karszalagra.

„Nagyon fegyelmezetten játszottunk, büszke vagyok a csapatra. Három fiatal, sajátnevelésű játékos is szerepet kapott a mérkőzésen, többek között ezért is volt nagy fegyvertény a masszív Győr elleni döntetlen. A srácokról mind szakmailag, mind emberileg csak jókat tudok mondani, nagy jövő előtt állnak. Bízom benne, hogy ilyen teljesítményt fognak nyújtani a továbbiakban is. Megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam a karszalagot, maximálisan motivál engem, szeretnék úgy viselkedni a pályán kívül és azon belül is, hogy bebizonyítsam, érdemes vagyok arra, hogy kapitány legyek. Tudom, ez nagy felelősséggel jár, de úgy érzem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak" – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Tisza Tibor.

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Ratatics Péter: Azért hülyének ne nézzenek minket!

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:44

Lakossági fórumot tartott az Újpest, megvannak az új stadion első látványtervei – fotók

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 20:54

Felkészülés: az Újpest kontrából szerzett góllal verte meg az Eszéket

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 19:16

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:29

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 12:17
Ezek is érdekelhetik