Prukner: Nem biztosítottak azonos feltételeket számunkra

Vágólapra másolva!
2010.08.16. 11:16
null
Szrdjan Sztanics kiállítása is befolyásolta a mérkőzést (Fotó: Németh Ferenc)
Mint ismeretes, a Ferencváros tegnap 3–1-re kikapott otthon a Honvédtól a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A hazaiak szakmai igazgatója, Prukner László szerint a buta hibák miatt szenvedtek vereséget, de úgy érezte, Szrdjan Sztanics kiállítása nem volt jogos.    

„Egy derbit elveszíteni mindig óriási fájdalommal jár. Ennek ellenére azt mondom, saját magunkat vertük meg, ilyen buta hibákat nem lehet elkövetni – kezdte a Honvéd elleni 3–1-es vereség utáni értékelését Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója. – Megismétlődött a kecskeméti gól – megint hiba volt, hogy nem szóltak egymásnak a játékosok. A gól annyira megfogta a csapatom, hogy még kettőt kapott.”

„Már az első félidőben próbáltam cserével változtatni, de úgy érzem, nem biztosítottak azonos feltételeket számunkra, itt különösen a kiállításra gondolok. A második félidőben kockáztatnom kellett. Nem álltunk vissza, próbáltunk kezdeményezni, faragni a hátrányunkból. Megígérem, az elhullajtott pontokat valahol biztosan visszaszerezzük” – tette hozzá a szakember.

A Honvéd szakvezetője, az olasz Massimo Morales természetesen elégedett volt csapata teljesítményével, a kispestiek két vereség után tudtak győzni a 3. fordulóban.

„Minden elismerésem a játékosaimé, mert rendkívül tudatosan és fegyelmezetten futballoztak. Elismerem, az első gólunknál szerencsénk volt, ám azután is sok szép támadást vezettünk” – fogalmazott a vezetőedző.

„A szezon első két meccsén elkerült bennünket a szerencse, de tudtam, előbb-utóbb nekünk is meglesz a győzelem. Nehéz úgy beépíteni az újakat, hogy közben játszani is kell. Ám látom, ez a csapat fejlődőképes” – tette hozzá Morales.

RÓSA: A MÁSODIK FÉLIDEI JÁTÉKRA LEHET ÉPÍTENI;  BALOG TÉRDSÉRÜLÉST SZENVEDETT

A Ferencváros sérülés miatt lecserélt védője, Balog Zoltán a találkozó után elmondta, a térdére kapott egy rúgást.

 

„A második félidőben blokkoltam az egyik vendéghelyzetnél egy lövést, de ahogy lendítette az ellenfelem a lábát, kaptam egy rúgást a bal térdkalácsom fölé – mondta Balog az ftc.hu-nak. – Egész éjjel borogattam, most is ezzel vagyok elfoglalva, szerencsére javult is valamelyest a helyzet, remélem nem súlyos a baj. Lehet, hogy a keddi edzést ki kell hagynom emiatt, de szerdától már szeretnék visszatérni."

 

Rósa Dénes szerint a Fradi a második félidőben jobb teljesítményt nyújtott, mint az elsőben, és így tíz emberrel is képes volt uralni a játékot.

 

„Gyorsan hátrányba kerültünk, majd elég paprikásra sikeredett az első félidő, főleg amiatt, mert a vendégek sokszor látványosan húzták az időt. A szünetben szóba került az is, hogy próbáljuk magunkat ettől függetleníteni. Valamelyest megnyugodtunk, így a második félidőben próbáltunk jobban a játékra összpontosítani. Ennek következtében még tíz emberrel is uraltuk a meccset, a második 45 percben mutatott játékra lehet építeni" – mondta Rósa a zöld-fehérek honlapjának.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik