NB I: Úgy érzem, rászolgáltunk az egy pontra - Prukner László

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 19:41
A Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlen játszott Székesfehérváron a házigazda Videoton ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában. A zöld-fehérek vezetőedzője, Prukner László szerint csapata rászolgált az egy pontra.

„Az első félidőben úgy játszottunk, ahogyan azt egy bajnokesélyes, nemzetközi tapasztalattal rendelkező csapat ellen idegenben kell – nyilatkozta a találkozót közvetítő Sport Tv-nek Prukner László. – Egygólos előnyünk tudatában a szünetben azt kértem a csapattól, hogy ne álljunk vissza. De mivel ezt megtettük, magunkra húztuk az ellenfelet, aminek az egyenlítés formájában meglett az eredménye. Ettől függetlenül úgy érzem, rászolgáltunk az egy pontra."

A ferencvárosi vezetőedző kispadon ülő kollégáival, valamint a vendégek cserejátékosaival egyetemben egy emberként reklamált Rodenbücher István 77. percben történő kiállításánál – a ferencvárosi védő a labdát elpasszoló André Alves bokájára csúszott rá nyújtott lábbal az oldalvonalnál –, de a televíziós visszajátszást megnézve annyit mondott: nem tud egyértelműen állást foglalni, hiszen a látottak nem erősítették meg abban a hitében, amit az eset után a becsúszásról elsőre gondolt a kispadon.

Legfrissebb hírek

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
4 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
13 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
19 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04
Ezek is érdekelhetik