FTC: Abdi szerint nincs nagy különbség az előző szezonhoz képest

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 14:12
A Ferencváros labdarúgócsapatának középpályása, a Kecskeméten győztes gólt szerző Liban Abdi a zöld-fehér klub hivatalos honlapjának, az ftc.hu-nak nyilatkozva elmondta, szerinte nincs nagy különbség Craig Short irányította Fradi és Prukner László együttese között, de a csapat ezúttal előrébb fog végezni.
„A jó rajt miatt is a Honvéd ellen mi vagyunk az esélyesek, nyernünk kell vasárnap – nyilatkozta a játékos. – Bízom benne, hogy nagyon sokan kijönnek bennünket biztatni. Nem mondom, hogy hatalmas különbség van az elmúlt szezonbeli és a mostani együttes között, hiszen legutóbb is voltak jó futballistáink, most is vannak, néhány jó játékos elment, helyükre szintén jók jöttek. Az előző évadbeli szerepléssel sem volt gond, de úgy érzem, hogy a csapat a következő szezonban jobb helyen végez, mint legutóbb.”
Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
23 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
Tegnap, 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
Tegnap, 8:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
Tegnap, 7:22

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik