Ferencváros: Prukner megvédte a Honvéd ellen hibázó Juniort

Vágólapra másolva!
2010.08.17. 14:14
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Prukner László a klub honlapjának adott nyilatkozatában megvédte a Honvéd ellen sokat hibázó Juniort.

„Junior a Santos U21-es együttesének csapatkapitánya volt, ami jól jelzi, hogy tehetséges futballista. Ismerem őt Kaposvárról is, tudom, melyek az erényei, s miben kell fejlődnie. Teljesíteni csak akkor tud, ha megvan a kellő önbizalma, de ezen a téren egyelőre nem áll jól" – mondta Prukner az ftc.hu-nak.ftc.hu-nak.

„Bíztam abban, hogy a közönség segítségével ez hamarosan visszajöhet számára, ám nyilván nem a minapi meccs után fog megtörténni. A két hiba nagyon megfogta vasárnap, feszülten is játszott, és azt sem szerettem volna, ha második sárgával kiállítják. Így jobbnak láttam gyorsan lecserélni, de ennek oka az is volt, hogy Kulcsár beállításával szerkezetet váltottunk. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal brazil védő idővel magára talál, hosszú távon pedig nagy értéke lesz a Ferencvárosnak" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
7 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
12 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
17 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
17 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
17 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
19 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
20 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
21 órája
Ezek is érdekelhetik