Vasas: Hrepka még fél évig marad, megint kölcsönadja az MTK

Vágólapra másolva!
2010.07.30. 09:48
A Vasas labdarúgócsapatának hivatalos honlapja bejelentette, Hrepka Ádámot elengedi kölcsönbe az MTK, így a támadó további fél évig az angyalföldieknél játszik.

Hrepka 2010 tavaszán 12 bajnokin 4 gólt ért el a Vasas színeiben.

A piros-kékek már július tizedikén megegyeztek az MTK-val arról, hogy Hrepka a Vasassal tarthat edzőtáborába, bár ekkor Filipovics Vladan menedzser a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: még nincs végleges megegyezés a kölcsönszerződés meghosszabbításáról. Az utolsó pillanatban ez is megszületett – Hrepka jól érzi magát Angyalföldön, Giovanni Dellacasa számít rá, az MTK pedig szívesen „kölcsönzi ki" –, így a csatár már a Bp. Honvéd elleni, szombat elleni mérkőzésen ott lehet.   

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; olasz válogatott csatárt igazolt a Napoli – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
4 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
23 órája

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30
Ezek is érdekelhetik