Újpest: Nagyon örülök Sitku Illés teljesítményének - Mészöly Géza

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 00:04
Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője elégedett volt azt követően, hogy együttese felkészülési mérkőzésen 5–1-re legyőzte a BKV Előrét. A szakember klubja hivatalos honlapjának értékelte a látottakat.

„Jó, hogy létrejött ez a mérkőzés, mert bár sokszor az edzéseken is meg tudjuk terhelni a játékosokat, de az igazi tapasztalatokat felkészülés közben az ilyen mérkőzéseken lehet megszerezni. Nagyon motivált volt mindkét csapat, jó kis meccset játszottunk" – kezdte értékelését Mészöly Géza.

„Nagyon örülök Sitku Illés teljesítményének és két góljának, mert ugyan ő nagyon tapasztalt csatár, de ez felgyorsíthatja beilleszkedését. Szeretném kiemelni, hogy nagyon jó mentalitással játszottunk mindkét félidőben. A fiatalok is jól futballoztak, egységesek voltak, Frank gólját pedig élmény volt nézni. Meg kell említene, hogy a BKV Előre a Nyugati csoport élcsapata, ezért a második félidei teljesítmény különösen értékes" – vélekedett a szakember.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
23 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik