MTK: Elérkeztünk oda, hogy felvegyük a bajnoki ritmust - Garami

Vágólapra másolva!
2010.07.14. 11:57
Az elmúlt hetek szokásosnál is keményebb edzésmunkája után ezekben a napokban az MTK-nál ismét felveszik a bajnoki ritmusnak megfelelő edzésmunkát – olvasható a fővárosi kék-fehérek hivatalos honlapján.

„A kánikula önmagában is komoly terhelés a játékosoknak – nyilatkozta az MTK hivatalos honlapjának Garami József. – De a felkészülésben egyébként is eljutottunk abba a fázisba, amikor a kemény, edzésekkel teli hetek után felvesszük a bajnoki ritmust, a mostani menetrend már hasonlít arra, amilyet a szezon közben szoktunk követni."

„Arra számítok, hogy a játékosok egyre frissebben mozognak, és a bajnoki rajtra a lehető legjobb állapotban lesznek. Sütő László és Kálnoki Kis Dávid kisebb betegséggel küzd, Hegedűs Lajos pedig a combját fájlalja, de hamarosan újra rendelkezésre állnak" – adott betekintést a személyi gondokba a szakember.

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

Újra a Riveré a kolumbiai támadó; Anglián belül vált klubot a jobbhátvéd – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
4 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
23 órája

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30
Ezek is érdekelhetik