FTC: McCabe reméli, már a mai meccsen láthatóak lesznek a változások

Vágólapra másolva!
2010.07.30. 08:38
Kevin Mc Cabe, az FTC tulajdonosa Magyarországon járt, és személyesen biztosította támogatásáról Prukner Lászlót, a Fradi szakmai igazgatóját – adta hírül az ftc.hu.

„Nagy változások történtek az elmúlt hónapokban a klubnál, hiszem, hogy ezek jó irányba történt változások, amelyek rövidesen meghozzák a várt eredményeket. Bízom a szakmai igazgató, Prukner László szakértelmében. Az elmúlt hónapban igazolt játékosok reményeink szerint a csapattal együtt képesek egy biztos alapot képezni a jövőbeli keretben is. A klubnak ki kell alakítania a saját arculatát, hogy értékesebb legyen minden szempontból. A szakmai igazgató szabad kezet kapott a keret kialakításánál, megelőlegezve a bizalmat a Ferencváros átalakításához" – mondta Kevin McCabe.

„Szeretnénk, ha az új szakmai vezetőség eddigi munkájának eredménye már az első mérkőzésen látható lenne, minél több szurkolót várunk a lelátókra. A fejlesztések az eddigiekben elsősorban a labdarúgás szakmai területére koncentráltak, de a jövőben más területeken is érezhető változásokat tervezünk. Továbbra is támogatom az új szakmai menedzsment munkáját, mivel azonos elveket vallunk, a klubnak vissza kell nyernie régi, jól megérdemelt presztízsét és hírnevét. Ezt csak közösen, csapatmunkával érhetjük el" – tette hozzá a tulajdonos.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54

„Ki lehet kapni, de erre a maira nincs semmilyen magyarázat” – Gróf Dávid a Plzen elleni kiesés után

Európa-liga
2025.02.20. 23:25

Sallai mellől eladták Zahát és Zijest is, de új vetélytársat kapott

Minden más foci
2025.02.18. 11:36

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.18. 09:00
Ezek is érdekelhetik