DVTK: a Debrecen már a tavasszal megvette Balajti Ádámot

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 10:01
Balajti Ádám a Debrecené – de nem mostantól. Információink szerint még a tavasszal megvette a Diósgyőri VTK fiatal talentumát a Debreceni VSC.

Vasárnap már írtunk róla: a diósgyőri Balajti Ádám a Loki érintésével kerülhet Spanyolországba. A fiatal csatár a Villarrealnál volt próbajátékon, először vélhetően a B csapatban játszana. Na de mi köze a Debrecennek a Diósgyőr és a Villarreal üzletéhez? Vasárnap már írtunk róla: a diósgyőri Balajti Ádám a Loki érintésével kerülhet Spanyolországba. A fiatal csatár a Villarrealnál volt próbajátékon, először vélhetően a B csapatban játszana. Na de mi köze a Debrecennek a Diósgyőr és a Villarreal üzletéhez?

Sok, nagyon is sok. Néhány hónappal ezelőtt a Diósgyőr súlyos gondokkal küzdött (pedig akkor még ki sem esett). A tulajdonos rengeteg pénzt fektetett az együttesbe azzal a reménnyel, hogy a csapat benn marad az NB I-ben, s így a televíziós jogdíjakból és a szponzorációs pénzekből fedezi a kiadásokat. De ez is kevés volt. Pénzhez kellett jutnia, mégpedig sürgősen. Például játékoseladásból.

Diósgyőri informátorunk szerint a klubnak kapóra jött, hogy Balajti Ádámot kiszemelte a Debrecen, ezért előszerződést kötött a két piros-fehér együttes. Úgy tudjuk, mintegy százezer euró, vagyis 26 millió forint volt az ár. A két fél elégedetten csaphatott egymás tenyerébe – a Debrecen kiváló labdarúgót igazolt, míg a Diósgyőr azonnal pénzhez jutott.

De a Debrecen máris túladna szerzeményén, a 19 esztendős csatárt nemrég a Villarrealnál nézték meg. A spanyolok együttesük B csapatában, a második ligában számítanának a támadóra – ám még nincs döntés.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
6 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik