Videoton: a szerb csúcstartó kapus Fehérváron is jó formát mutatna

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 11:48
Elégedetten nyilatkozott a Videotonnál eltöltött első napjai után Mladen Bozsovics, a fehérváriak új kapusa. A Partizan Beogradtól érkezett montenegrói játékos szerb csúcstartó (916 percig nem kapott gólt), és reméli, most is tudja majd hozni a jó formáját.

„Az első benyomásaim máris pozitívak. Amit előzőleg hallottam, az bebizonyosodott, hiszen egy valóban profi klubról van szó. Örülök, hogy ideszerződtem, hiszen a célkitűzés, a bajnoki cím számomra vonzó. Nagy kihívást jelent, hogy a Partizan után a Videotonnal is sikeres játékos legyek. Remélem, hogy itt is sikerül hozni azt a formámat, amelyet a Partizannál, amelyben 916 percig nem kaptam gólt, s ezzel csúcstartó vagyok Szerbiában" – nyilatkozta a www.sportandmedia.com honlapnak.www.sportandmedia.com honlapnak.

„Az elmúlt években a nemzetközi porondon is szert tettem némi tapasztalatra, hiszen a Partizannal a Bajnokok Ligája selejtezőiben és az Európa-ligában is szerepeltünk. Már most, az első edzésen is megtaláltam a közös hangot Disztl Péter kapusedzővel, pedig még csak ismerkedünk egymással. Ígérem, mindent megteszek annak érdekében, hogy bebizonyítsam: érdemes volt szerződtetnie a Videotonnak" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
18 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
19 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
19 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
20 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
21 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik