Vasas: az új légiós Zidane hatására kezdett futballozni

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 08:54
Pályafutása újbóli felpörgetése reményében igazolt a Vasas labdarúgócsapatába a 24 éves Helmi Loussaief – derült ki a francia-tunéziai kettős állampolgárságú futballista interjújából, amelyet a piros-kék klub hivatalos honlapjának adott.

„Menedzseremmel úgy gondoltuk, hogy Európában több esélyem van a továbblépésre, és ha a Vasasban jól teljesítek, felfigyelhetnek rám rangosabb klubok is" – mondta a 24 éves középpályás, aki az 1998-as világbajnokság és Zinedine Zidane játéka láttán vette fejébe, hogy futballista lesz, s aki az alapokat a tizenkét francia elit utánpótlás-akadémia egyikében, a clairefontaine-iben sajátította el.

A napokban szerződtetett játékos nem kendőzte el, párizsi gyermekéveiben nem arról álmodott, hogy egyszer Magyarországra igazol, de az Afrikai Bajnokok Ligáját megjárva sem tartja kudarcnak, hogy most itt kötött ki.

„Tudtam, amit rajtam kívül sokan a világban, hogy jó ötven évvel ezelőtt a magyarok uralták a futballvilágot, és volt egy Puskás Ferencük, akit mindenki csodált. Ezenkívül láttam felvételről néhány mostani mérkőzés összefoglalóját, amiből azt szűrtem le, hogy manapság is szeretik ezt a játékot ebben az országban" – mondta a magát gyors és technikás, a pályán jól látó futballistának valló Loussaief, aki a Vasasnál szerzett első tapasztalatairól szólva a következőket tette hozzá:

„Nagyon jó benyomást tett rám a létesítmény, a modern edzőpályák és az öltőző. De ennél is fontosabb számomra az a barátságos fogadtatás, amely a vezetők és a csapattársak részéről megnyilvánult felém.”

Legfrissebb hírek

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Pénztárca és bajnokság – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 23:25

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Ötgólos mérkőzésen folytatta tavaszi menetelését az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 14:58

Jól játszott a Szpari, de nem tudta borítani a papírformát Pakson

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 18:57

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25
Ezek is érdekelhetik