Larssont edzőként is szívesen látnák Fehérváron

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 00:50
null
Henrik Larsson jelenleg a svéd másodosztályban edzősködik (Fotó: Action Images)
A Videoton Henrik Larsson és John Carew személyében két sztárfutballistát is csábít – a visszavonult svéd klasszis megszerzésére nagyobb az esély, de lehet, hogy Henrik Larsson elsősorban nem futballozni érkezne Fehérvárra.

Csütörtöki lapszámunkban már megírtuk, a Videoton vezetői lépéseket tettek Henrik Larsson és John Carew szerződtetése érdekében.

Noha az információ megszellőztetése után a világhálón nyomban özönleni kezdtek a hozzászólások a két sztárfutballista esetleges Fehérvárra jövetelével kapcsolatban, a legtöbben kétségbe vonták a hír valódiságát, mondván: mit keresne két ilyen nagynevű labdarúgó a Soproni Ligában?

Márpedig a Videoton vezetői valóban megkeresték őket. Pontosabban – ahogy az ilyenkor lenni szokott – a játékosok ügyeit intéző menedzsereket. Az európai topfutballban ugyanis még véletlenül sem úgy működik egy ilyen tapogatózás, hogy az adott klub vezetői kapcsolataik révén megszerzik mondjuk Henrik Larsson telefonszámát, majd rácsörögnek, hogy a visszavonulását követően nem lenne-e kedve Magyarországon levezetni. A fehérvári klub elöljárói az ügynökök révén léptek kapcsolatba a játékosokkal, vázolták elképzeléseiket, a magyar bajnoki aranyról szőtt álmaikat.

Ludvig Holnberg, a svéd Expressen napilap sportmunkatársa azonban nem tartja valószínűnek, hogy a svéd támadó a Videoton kedvéért visszatérne a pályára.

„Henrik Larsson sokkal profibb felfogású annál, mint hogy ilyen érdeklődésre azonnal válaszoljon – mondta lapunknak Ludvig Holnberg. – Ahogy mindenki, ő is szívesen meghallgatja az ajánlatokat, ám nem árul zsákbamacskát, a lába már aligha bírna ki egy teljes szezont."

Úgy tudjuk, a 38 éves támadó már nem nagyon akar futballozni, ezért elsőre visszautasította a Videoton ajánlatát, ám ekkor a fehérváriak arra kérték a svéd klasszist, ha nem is aktív játékosként, edzőként, esetleg a csapat körüli segítőként vállaljon szerepet – és ha lehet, néha azért mégiscsak lépjen pályára...

A TELJES CIKKET – AMELYBEN JOHN CAREW FEHÉRVÁRRA IGAZOLÁSÁNAK ESÉLYEIRŐL IS OLVASHATNAK – A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN TALÁLJÁK MEG.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik