FTC: Tutorics maradt, újabb vezető ment

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 19:19
null
Tutorics (balra) marad, Igaz megy (Fotó: 100% Fradi)
A Nemzeti Sport információi szerint nem marad a Ferencváros labdarúgócsapatánál Igaz András technikai igazgató. A sportvezető távozása bejelentése előtt három évvel meghosszabbította a télen szerződtetett szerb védő, Dordje Tutorics szerződését.

Kezdjük a nap sportszakmai történéseivel: eldőlt, hogy Megyeri Balázs távozik az Üllői útról, hároméves szerződést kötött a görög Olympiakosszal (ezt a magyar klub hivatalosan még nem erősítette meg, az Olympiakosz már igen), ugyanakkor egy másik közönségkedvenc, a szerb Djordje Tutorics marad a Ferencvárosnál.

Tutorics a legutóbbi téli átigazolási szezonban érkezett a csapathoz, eredetileg fél évre írt alá, de a szakvezetők elégedettek voltak a szerb védő teljesítményével, így mindenképp hosszabbítani akartak vele.

Igaz András technikai igazgató elmondása szerint nagyon sok külföldi és hazai csapat érdeklődött a játékos iránt, ezért nagy fegyverténynek tartja, hogy sikerült őt maradásra bírni.

Berki Krisztián vezérigazgató távozása után a technikai igazgató intézte az átigazolási ügyeket, értesüléseink szerint Tutorics megtartása is az ő erőfeszítéseit dicséri – alighanem ez volt az utolsó eredménye az Üllői úton, ugyanis információink szerint távozik posztjáról, ezt a 100% Fradi is megerősítette.

„A keddi nappal beadtam a felmondásomat az FTC Labdarúgó Zrt-ben. Személyes indokokra hivatkozva kértem munkaszerződésem megszüntetését azonnali hatállyal. Sok sikert kívánok a Ferencvárosnak" – nyilatkozta Igaz András technikai igazgató a 100%Fradinak.

Lemondása – tudomásunk szerint – a Berki Krisztián távozása után kialakult kaotikus helyzet következménye.

A főnököt lassan követik beosztottjai is – foglalhatnánk össze röviden az elmúlt hetekben a Ferencváros vezetőségében bekövetkezett változásokat.

Berki Krisztián, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója június 4-én mondott le (döntését máig nem indokolta), azóta távozott a kommunikációs stáb (Orosz Pál, Pálfai Károly és Ferencz Róbert) és Szokai Márton marketingmenedzser.

Jelenleg az operatív ügyeket egy személyben Gerstl Alexander ideiglenes cégvezető viszi az Üllői úton.

Legfrissebb hírek

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
20 perce

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
9 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
11 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
12 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
13 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
14 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
15 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
17 órája
Ezek is érdekelhetik