Prukner László lett a Fradi új vezetőedzője!

Vágólapra másolva!
2010.06.02. 14:33
null
Prukner László hasonlóra cseréli zöld-fehér sálját (Fotó: Meggyesi Bálint – archív)
Immár hivatalos, hogy Prukner László irányítja a jövőben a Ferencváros Soproni Ligában szereplő labdarúgócsapatát. A fővárosi zöld-fehér klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Kaposvártól távozó szakember lesz Craig Short utódja, és három évre ír alá.

Eldőlt, hogy a 49 éves Prukner László lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, a szakember pénteken írja alá hároméves szerződését a fővárosi klubnál. A hírről a 100%Fradi számolt be, a klub hivatalos honlapján bejelentették, hogy a Kaposvárról távozó szakember veszi át Craig Short helyét.

„Sikeresen egyeztettünk Prukner Lászlóval, szóban megállapodtunk egymással, pénteken be is mutatjuk őt hivatalosan – mondta Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója a 100%Fradinak. – Prukner László éveken át remekül dolgozott Kaposváron, most igazi kihívást jelenthet számára a ferencvárosi munka, én pedig annak is örülök, hogy az előzetes terveknek megfelelően a szakmai munka magyar szakember kezébe kerül."

Prukner eddig 179 bajnoki mérkőzésen ült az élvonalban a kispadon, az NB I-ben hat teljes szezont húzott le a Kaposvár vezetőedzőjeként, miután 2004 nyarán feljuttatta a Rákóczit a második vonalból az első osztályba (a 2007–2008-as bajnokságban az FC Sopron megszűnése miatt ténylegesen csak 29 mérkőzést játszottak a csapatok, a Sopron ellen esedékes tavaszi találkozó három pontját játék nélkül kapták meg – mivel nem volt meccs, nem ült senki a kispadon, ezért a 179-es meccsszám…).  

„Szóban megállapodtunk a Ferencváros vezetőivel, és pénteken írom alá a három évre szóló szerződést. A Kaposvár évzáró rendezvényén mondtam el a játékosoknak, hogy távozom, nem szerettem volna, ha a médiából tudják meg. A Fradival kapcsolatos ügyekről csak a pénteki aláírás után szeretnék beszélni" – mondta Prukner a Nemzeti Sportnak.  

Mint beszámoltunk róla, Berki Krisztián kedd délután azt ígérte, hogy a héten biztosan lesz új vezetőedzője a csapatnak, és azt is sejteni lehetett, hogy Prukner László lesz a befutó, hiszen a tréner délután már el is köszönt a kaposvári játékosoktól.

Berki a klub angol tulajdonosával történt egyeztetés során magyar vezetőedző szerződtetését szorgalmazta, és a külföldi irányítók sem zárkóztak el hazai szakember alkalmazásától.

Prukner szerződtetésének bejelentése azt is jelenti, hogy Kevin McCabe rábólintott arra, hogy magyar edző irányítsa a csapatot, ám úgy tudni, hogy az angolok így szakmai igazgatót delegálnak a Ferencvároshoz.  

A KAPOSVÁRI VEZETŐKET MEGLEPTE A HÍR
A Ferencváros után a Kaposvár is bejelentette hivatalos honlapján, hogy Prukner László távozik a Rákóczitól, és a Fradinál folytatja pályafutását. A kaposvári vezetőket meglepte Prukner távozása.

 

A klub honlapjának beszámolója szerint Horváth Miklóst, a Kaposvár elnökét váratlanul érte a hír, és úgy véli, nagyon nehéz lesz pótolni a távozó szakembert. Illés János ügyvezető elnököt szintén meglepte Prukner távozása, és a korábban felröppent hírek ellenére eddig nem kezdett új edzőt keresni.

 

Zahorecz Krisztián csapatkapitány elmondta: meghatározó volt számára az a hat év, amit együtt töltöttek Prukner Lászlóval. Döntésével egyetért, szerinte ilyen ajánlatot nem lehetett kihagyni, és sok sikert kívánt volt mesterének a Fradiban is.

 

Legfrissebb hírek

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott, ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
5 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
9 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
10 órája

Horváth Krisztofer: Az edző mindig elmondta, hogy próbálkozzunk lövésekkel a támadóharmadban

Labdarúgó NB I
21 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
21 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
22 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34
Ezek is érdekelhetik