
Simac hároméves szerződést írt alá Debrecenbe (fotó: dvsc.hu)
A Debreceni VSC-TEVA labdarúgócsapata leigazolta a horvát származású, de Németországban született védőt, Dajan Simacot. A felek a mai napon három évre szóló szerződést írtak alá – olvasható a klub sajtóközleményében.
A 28 éves játékos a Kaiserslautern gárdájában nevelkedett, és végigjárta a szamárlétrát: szerepelt a junioregyüttesben, majd a tartalékban és egy-két barátságos meccsen az első csapatban is. Legutóbb az FSV Frankfurtban rúgta a bőrt.
A játékos belső és jobb oldali védőként is bevethető. A labdarúgó ma délben már el is utazott a Lokival Balmazújvárosba, ahol a z együttes szombatig edzőtáborozik majd.
„Dajan Simac a próbajátékon bebizonyította, hogy nagyon képzett, rutinos labdarúgó. A mai napon hároméves szerződést kötöttünk a védővel, mivel a szakmai stáb úgy ítélte meg, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak. Bízunk benne, hogy valóban segíteni tud céljaink elérésében” – mondta a futballista leigazolásáról Bartha Csaba sportigazgató.
A játékos kiemelte: tudja, hogy még bizonyítania kell majd, de bizakodó a jövőjét illetően. „Frankfurtban nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna, ezért úgy döntöttem, kipróbálom magam légiósként. A Debrecen csapatában futballozni vonzó lehetőség, hiszen pályára léphetek a Bajnokok Ligájában és magyar bajnoki címet is szerezhetek, ha úgy alakul.”
„Meg kell majd harcolnom a helyemért. Mindenki a kezdőcsapatban akar szerepelni, és természetesen nekem is ez a célom, de azt már látom, hogy képzett védői vannak a Lokinak, szóval komoly rivalizálásra számítok. Számomra igazi kihívás lesz Debrecenben játszani” – nyilatkozta Simac.
Kedd délután a korábban a Diósgyőrben szereplő Mindaugas Malinauskas is aláírt a DVSC-hez. A litván kapus öt évre kötelezte el magát a hajdúsági csapathoz. |
„Dajan Simac a próbajátékon bebizonyította, hogy nagyon képzett, rutinos labdarúgó. A mai napon hároméves szerződést kötöttünk a védővel, mivel a szakmai stáb úgy ítélte meg, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak. Bízunk benne, hogy valóban segíteni tud céljaink elérésében” – mondta a futballista leigazolásáról Bartha Csaba sportigazgató.
A játékos kiemelte: tudja, hogy még bizonyítania kell majd, de bizakodó a jövőjét illetően. „Frankfurtban nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna, ezért úgy döntöttem, kipróbálom magam légiósként. A Debrecen csapatában futballozni vonzó lehetőség, hiszen pályára léphetek a Bajnokok Ligájában és magyar bajnoki címet is szerezhetek, ha úgy alakul.”
„Meg kell majd harcolnom a helyemért. Mindenki a kezdőcsapatban akar szerepelni, és természetesen nekem is ez a célom, de azt már látom, hogy képzett védői vannak a Lokinak, szóval komoly rivalizálásra számítok. Számomra igazi kihívás lesz Debrecenben játszani” – nyilatkozta Simac.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik