Újpest: Mészöly elégedett csapata teljesítményével, jövőre dobogót vár

Vágólapra másolva!
2010.05.24. 13:46
Az Újpest a Vasas elleni (1–0) győzelem ellenére lemaradt a bajnokság harmadik helyéről. Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiemelte csapata hozzáállását, és elmondta, a következő idényben a dobogós helyezés elérése lehet a cél.

„Büszkeséggel tölt el, hogy kilenc mérkőzés alatt elértük, hogy a közönség és a csapat ismét egymásra talált. Kicsit azonban szomorú is vagyok, mert nem sikerült a harmadik helyet megszerezni. Az utolsó mérkőzés nem volt egyszerű, mivel a Vasas mindenféle teher nélkül játszhatott. Megemelem a kalapom minden játékosom előtt" – értékelt Mészöly.

„Bizakodó vagyok, mivel sok tehetséges fiatal van a keretünkben, amit még inkább bizonyít második csapatunk NB III-as bajnoki címe. Sikerült egységes gárdát kialakítani, és a fiatalokkal kiegészülve, valamint egy-két igazolással megerősödve, a következő idényben a dobogós helyezésekért lehetünk versenyben" – olvasható a tréner nyilatkozata a klub hivatalos holnapján, az ujpestfc.hu-n.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik