Éger László, a Paksi FC hátvédje sérüléssel bajlódott a Győri ETO elleni hétvégi mérkőzés előtt, de tudta vállalni a játékot a kisalföldiek ellen. Éger a paksiak hivatalos honlapjának elmondta, mindenképpen ott akart lenni a pályán.
„Ebben az élet-halál küzdelemben fel sem vetődött bennem, hogy ne játsszak. Nem szabad spekulálni, mindent el kell követnünk a lehető legtöbb pont megszerzéséért. Most közel van az újabb mérkőzés, hiszen szerdán megyünk Kecskemétre, addig újabb kezeléseket kapok, és minden valószínűség szerint ott is játszani tudok majd" – nyilatkozta Éger a Paks honlapjának.
„Egyre jobban összetartunk, érezni lehet, hogy egy irányba húz a csapat. Napról napra, hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújtunk. A Győr ellen is mindent elkövettünk, és sokat tettünk ezért az egy pontért. Rászolgáltunk a döntetlenre" – jelentette ki a hátvéd.
Legfrissebb hírek

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia
Népsport
2025.10.14. 14:31
Ezek is érdekelhetik