MTK: Juhász mellett Gosztonyi András is a kék-fehérekkel készül

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 22:54
Az mtkhungaria.hu beszámolója szerint Gosztonyi András is a kék-fehérekkel készül a Németország elleni jövő heti válogatott mérkőzés előtt.

„Örömmel mondhatom, hogy minden rendben velem, jól vagyok. A Bariban rengeteget fejlődtem, elsősorban fizikailag, de taktikailag is rengeteget léptem előre. Emellett hatalmas élmény volt nekem, hogy pályára léphettem a Serie A-ban, nagy dolog ez számomra. Azt gondolom, hogy nem vallottam szégyent, sikerült felvennem a ritmust, persze nagyon sokat kell még előrelépnem ahhoz, hogy az álmaimat megvalósítsam" – mondta Gosztonyi.

A fiatal játékos elárulta, hogy a Kecskemét elleni Soproni Liga-bajnokit a helyszínen tekinti meg.

„Nagyon várom az összecsapást, már csak azért is, mert életem egyik legnagyobb gólját lőttem meg az őszi találkozón a KTE-nek. Remélem, hogy hasonlóan szép jeleneteket láthatunk a csütörtök esti meccsen is!"

Korábban megírtuk, hogy Juhász Roland is volt klubjában készül a május 29-i mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik