Újpest: Tapasztalatot szereztem, élményekkel gazdagodtam - McStay

Vágólapra másolva!
2010.04.06. 16:32
Vasárnap váltak el egymástól Willie McStay és az Újpest labdarúgócsapatának útjai, a skót szakember kedden már egy nagy hagyományokkal büszkélkedő glasgow-i napilapban, az Evening Timesban nyilatkozott a vele történtekről.

„Sok tapasztalatot szereztem és gazdagodtam néhány feledhetetlen élménnyel – mondta a leköszönő skót szakember, aki a Celtic tartalékjaitól érkezett tavaly az Újpest felnőttjeihez. – Szeretnék sok sikert kívánni az Újpestnek és köszönöm a szurkolóknak, hogy támogatásukról biztosítottak, amíg a csapat menedzsere lehettem."

A szakember roppant sportszerűnek tetsző nyilatkozatában arra nem tért ki, de talán Skóciában nem is voltak kíváncsiak rá, hogy mi nem működött a klubnál, és legfőképpen miért nem?

A cikkben céloznak ugyan az Újpest nagyon súlyos anyagi problémáira, ami nagy valószínűséggel nem a glasgow-i szerkesztőségben dolgozó újságíró, Ronnie Cully saját információja volt.

Az ugyancsak nem szerepel az írásban, hogy McStay hat tavaszi bajnokija közül ötöt elvesztett az együttessel – kettőt a Szusza Ferenc Stadionban –, illetve hazai pályán szenvedett vereséget a ZTE elleni MK-elődöntőben, valamint a Ferencváros elleni külön presztízzsel bíró Ligakupa-találkozón, szintén a Megyeri úton.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
23 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik