Ligakupa: a Paks története első trófeájára hajt a döntőben

www.mlsz.hu / NSOwww.mlsz.hu / NSO
Vágólapra másolva!
2010.04.22. 14:25
Csütörtökön a Ligakupa és a női Magyar Kupa április 28-i fináléjának helyszínén, a kecskeméti Széktói Stadionban került sor a két találkozót megelőző sajtótájékoztatóra, ahol az is elhangzott, hogy a Ligakupa következő kiírásában akár külföldi csapatok is szerepelhetnek.

Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója rámutatott, hogy a debreceni gárda négy fronton harcol, versenyben van az NB I-es és az NB II-es bajnoki címért, és bejutott a Magyar Kupa és a Ligakupa döntőjébe is.

„Utóbbi tény bizonyítja, hogy klubunk a Ligakupát ugyanolyan komolyan veszi, mint a többi sorozatot, hiszen remek lehetőséget kínál arra, hogy a gárdák hét közben is tétmérkőzéseket játszhassanak" – szögezte le Bartha Csaba. Bernáth Csaba, a Loki csapatkapitánya elárulta, a játékosok kifejezetten szeretik ezt a sorozatot, mert a Debrecen kerete meglehetősen nagy, a kupameccseken azonban mindenkinek lehetősége van a játékra, a bizonyításra.

Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: csapata eddig három alkalommal végzett a 11. helyen az első osztályban, és ez a helyezés számít a klub legnagyobb sikerének.

„Most azonban itt az alkalom egy trófea megszerzésére, és a játékosok ennek érdekében meg is tesznek majd mindent. Remélem, sok paksi szurkoló eljön a meccsre, hogy biztasson, segítsen minket, hiszen első igazán komoly eredményünket érhetjük el" – fejezte ki óhaját Haraszti Zsolt.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a következő bajnoki évre változik a sorozat kiírása, az MLSZ növelni szeretné az induló csapatok számát. Az, hogy miként valósul ez meg, csak a következő hetekben realizálódik, a szakértők jelenleg még dolgoznak a versenykiíráson – de a kesport.hu tájékoztatása szerint külföldi klubok is szerepelhetnek a sorozatban.

Legfrissebb hírek

Távozhat a Liverpool balhátvédje; döntött kérői közül Xavi Simons – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik