DVSC: Bernáth szerint a korábbi debreceniek felszívják majd magukat

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 17:48
A DVSC csapatkapitánya, Bernáth Csaba szerint a Paks azon játékosai, akik korábban futballoztak Debrecenben, különösen felszívják majd magukat a két csapat hétvégi mérkőzésére. A védő erről a magyar bajnok hivatalos honlapjának beszélt.

„Holnap a Paksot fogadjuk, és a papírforma Loki-győzelmet ígér, de ez korántsem lesz ilyen egyszerű. A Gellei-csapat nemegyszer megnehezítette már a dolgunkat, két éve is csak döntetlen tudtuk velük játszani Debrecenben. A keretben több egykori DVSC-játékos található, akik biztos, hogy felszívják magukat, de nekünk mindenképpen győznünk kell, nem is lehet más a célunk" – fogalmazott Bernáth, aki hosszú kihagyás után Nyíregyházán tért volna vissza a Loki kezdőcsapatába, azonban az a mérkőzés elmaradt.

A játékos azt is elmondta, úgy érzi, a Nyíregyháza nem tett meg mindent, hogy a két együttes minél hamarabb lejátszhassa a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:56
Ezek is érdekelhetik