DVSC: A Paks idén még nem nyert bajnokit, de nincs rossz formában - Bernáth

Vágólapra másolva!
2010.04.27. 14:52
Holnap a Ligakupa döntőjében találkozik egymással a Debrecen és a Paks. A Loki csapatkapitánya, Bernáth Csaba klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva arról beszélt, hogy riválisuk annak ellenére nincs rossz formában, hogy az idén még nem győzött a Soproni Ligában.

„Bármilyen sorozatban döntőt játszani mindig elismerés, ráadásul még nem nyertünk Ligakupát, jó lenne most ezen változtatni"– nyilatkozta Bernáth Csaba a DVSC-TEVA hivatalos honlapjának.

„A Loki kerete nagyon bő, azoknak a játékosoknak, akik kevesebbet szerepeltek bajnokikon, a Ligakupa jó lehetőség volt, hogy edzésben maradjanak. Azt, hogy mennyire komolyan vettük a sorozatot, jelzi: amikor már biztossá vált a továbbjutásunk, akkor is hoztuk az utolsó meccset" – tette hozzá a 31 éves védő.

„A Paks az idén még nem nyert az élvonalban, de ez nem jelenti, hogy rossz formában lenne a zöld-fehér csapat. Mindig nehéz meccseket játszunk velük, és szerintem holnap is így lesz. Egy döntő amúgy is más. Az egész Ligakupa-sorozatban remekül teljesítettünk, jó lenne egy szép győzelemmel feltenni az i-re a pontot" – zárta nyilatkozatát Bernáth.

Legfrissebb hírek

Távozhat a Liverpool balhátvédje; döntött kérői közül Xavi Simons – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
21 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik