A ghánai varázslótól a Honvéd kispadjáig

Vágólapra másolva!
2010.04.20. 15:04
null
Morales büszke arra, hogy nagy múltú klubnál dolgozhat (Fotó: Fuszek Gábor - archív)
Hosszú interjút közölt a transfermarkt.de internetes oldal Massimo Moralesszel, a Budapest Honvéd vezetőedzőjével. Az olasz szakember karrierje korábbi állomásairól, edzői filozófiájáról, illetve arról is beszélt, hogy miért vállalta el a kispesti klub irányítását.

„Szenvedélyesen szeretem a munkámat, így mindegy, melyik országban és melyik osztályban edzősködöm. Húsz év alatt hét országban ténykedtem, nyolc nyelven tudom kifejezni magam. Olyan szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Trapattoni, Capello, Sacchi" – cáfolta Morales azt a felvetést, miszerint karrierje leszállóágban lenne (a szakember sorrendben Olaszországban, Németországban és Csehországban trénerkedett, ezt követően került Magyarországra).

„Trapattonival együtt dolgozni olyan volt, mint a labdarúgás egyetemére járni. Trappal még a mai napig is tartom a kapcsolatot, és minden egyes alkalommal megfizethetetlen, amikor korábbi mesteremmel a futballról beszélgethetek" – emlékezett vissza a Bayern Münchennél eltöltött évekre, ahol eleinte tolmácsként, majd asszisztensként segítette a legendás szakember munkáját.

A német honlap munkatársait az is érdekelte, hogyan került Magyarországra a 46 éves edző.

„Mindig is lázba hozott a korábbi világklasszis, Puskás Ferenc figurája, valamint az Európában is nagy hagyományú Honvéd és az Aranycsapat története, így elsősorban az érzelmeimre hallgatva döntöttem, amikor elfogadtam a klub ajánlatát – indokolt Morales. – Talán sokan nem értik ezt meg, aki azonban átélte, milyen a Honvéd szellemisége, talán hasonlóan látja a dolgokat, mint én. Ezenkívül korábban is tudtam, hogy néhány nagyon tehetséges játékos szerepel itt, akik akár német klubok érdeklődését is felkelthetik."

„Budapestet korábban is ismertem, és nagyon tetszik a város. Ami a nyelvi korlátokat illeti, elég könnyen legyőzhetőek, ugyanis széles nyelvismeretemnek köszönhetően mindig megtalálom azokat a szavakat, amelyekre szükségem van a játékosokkal, segítőkkel folytatott kommunikációban. És most már néhány szót magyarul is tudok" – adott betekintést budapesti életébe az olasz szakember, akit arra is megkértek, vesse össze a magyar élvonal színvonalát a nyugati bajnokságokéval.

„Nagyon nehéz összehasonlítani. Először is azt mondanám, hogy a játék sebessége Magyarországon nem túl magas. Úgy vélem azonban, az itteni bajnokság legtöbb csapata jól helytállna a német másodosztályban. Persze a Debrecen szerepelt a Bajnokok Ligájában, és a futballban bármi megtörténhet, egy meccsen bárki megverhet bárkit" – adott meglepően jó értékelést a magyar erőviszonyokról a Honvéd szakvezetője.

Azzal természetesen Morales is tisztában van, hogy a mai Honvédban nem játszanak Puskás Ferencek és Détári Lajosok, de úgy véli, a klubnak ennek ellenére van jövőképe: „A jelenlegi Honvédot nem lehet összehasonlítani a régi, legendás csapattal. Jelenleg ideális hely az olyan fiatal tehetségek számára, akik szeretnének tapasztalatokat gyűjteni az európai profi futballban, mielőtt egy erősebb bajnokságban próbálnak szerencsét. Van néhány reményteljes magyar játékosunk is, akik hamarosan színvonalasabb ligában is megmutathatják magukat."

A szakember egyébként szabadidejében önéletrajzi könyvén dolgozik, amely bővelkedik meglepő történetekben – ízelítőként egy sztorit a honlap olvasóival is megosztott. „Ghánában (ahol Morales a válogatott másodedzőjeként, illetve az U20-asok edzőjeként dolgozott – a szerk.) az első meccsnapon bejött a varázsló az öltözőbe, és tüzet gyújtott a terem közepén, hihetetlen volt! Kénytelen voltam kidobni. A játékosok azt hitték, megőrültem, hogy ilyesmit megengedek magamnak – mindenesetre 2–0-ra győztünk. Attól a naptól kezdve én voltam az orvosságos ember..."

Ha már orvosság: Morales a Honvéd gondjaira is megoldást jelenthet, hiszen vezetésével a csapat hét pontra került a kiesőzónától – a szakember egyébként az interjú során többször is hangsúlyozta, számára a legfontosabb cél, hogy bennmaradjon az élvonalban a Honvéddal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik