Videoton: Mezey pozitívan értékeli a Debrecen elleni vereséget

Vágólapra másolva!
2010.03.17. 08:20
Mezey György, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a székesfehérvári klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, akár pozitívan is lehet értékelni a Ligakupa középdöntőjében a Debrecentől elszenvedett 2–0-s vereséget.

„Összességében azt mondom, benne van a vereség minden csapat életében. Több meccs óta nem kaptunk már gólt, de most jogosan lettünk megbüntetve. Tanulságos összecsapás volt, s ha levonjuk a következtetéseket, és higgadtan átgondoljuk őket, akár pozitív vereségnek is felfoghatjuk a Debrecen elleni mérkőzést" – idézi a Videoton honlapja a szakembert.

„Nem magyarázkodás, de még egy megjegyzés: öt olyan játékos szerepelt náluk most, aki a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. A hajdúságiaknak nagyon erős játékoskeretük van – több olyannal a soraiban, akik között alig van különbség –, de pontosabb, tudatosabb játékkal felülkerekedhetünk, amire minden esélyünk megvan" – összegzett Mezey.

A találkozóról szóló összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatja.

Legfrissebb hírek

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
19 órája

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik