DVTK: az U20-as válogatott Somodit kölcsönadná a klub

Vágólapra másolva!
2010.01.26. 10:07
A DVTK hivatalos honlapja közölte: a klub több játéklehetőség reményében kölcsönadná utánpótlás-válogatott kapusát, Somodi Bencét, Giák Tamás pedig az NB III-as csapathoz kerül.

„Mindkettőjüknek alapvető érdeke, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussanak, ezért Somodi Bencét tavaszra kölcsönadjuk egy olyan klubhoz, ahol ez biztosított. Giák Tamást visszarendeltük Bőcsről, az ő feladata az NB III.-as csapat kapuskérdésének megoldása lesz" – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Tóth László sportigazgató.

A vezető elmondta: Ivancsics Gellért iránt a KTE-Ereco érdeklődik, Lakatos Bélát, Menyhárt Gergőt és Kállai Norbertet pedig NB II-es csapatok vinnék.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
18 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
19 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
19 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
21 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
21 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik