– Az ősznél csak jobb jöhet.
– A harmadik évet az NB II-ben végre simán hoztuk: ellentmondást nem tűrően jutottunk fel. A rajton a ZTE elleni mérkőzés is ragyogóan sikerült, szereztünk négy gólt, nagyszerű volt a hangulat, talán elhittük, hogy ez sem lehet sokkal nehezebb, mint a Keleti csoport. Aztán Nyíregyházán buta gólokkal kikaptunk, a Paksot is meg kellett volna vernünk, de az igazi csapás a Vasas elleni vereség volt. Ott elvesztettük az önbizalmunkat, megijedtünk, hogy nem vagyunk képesek olyan eredményt elérni, amilyet elvártunk magunktól, amilyet elvártak tőlünk a vezetők, a szurkolók. Egyszerűen hullámvölgybe kerültünk, és nem voltunk képesek kijönni belőle.

– Aztán jött a Debrecen elleni mérkőzés.
– Vezettünk, de ott sem birtokoltuk annyit a labdát, amennyit kellett volna..

– Bocsánat, nem igazán a találkozó szakmai része érdekelt. Ott vádolták meg azzal, hogy petárdákat, tűzijátékokat csempészett a stadionba.
– Ezt hallotta Terry Robinson, de sem az MLSZ vizsgálatában, sem az ügyben nyomozó rendőrség aktáiban nem szerepelt a nevem. Közölték velem, hogy felfüggesztenek, nem edzhetek a csapattal, és nem nyilatkozhatok semmit. Tudtam, hogy ártatlan vagyok, és azt is, hogy ez előbb-utóbb kiderül, de csak ültem otthon, szorongattam a mobilom, hogy azonnal felvegyem, ha hívnak: tisztázódott a helyzet, gyere! De nem csörgött, és egyre rosszabbul éreztem magam. Az Újpest elleni meccsre már ki sem mertem menni, csak a tévé előtt izgultam, és az járt a fejemben, bárcsak ott lehetnék… Idegileg csaknem tönkrementem. Volt, hogy reggel héttől futottam, egyedül edzettem, konditerembe jártam, délután pedig barátommal, egykori klubtársammal, Horváth Ferenccel edzettünk kettesben. Egész nap hajtottam magam, hogy ne gondoljak arra, ami velem történik. Meg azért, ha mégis hívnak, jó erőben legyek. De hetekig semmi, Bobby Davison sem akart velem beszélni. Az volt a legrosszabb, hogy nem lehettem ott az öltözőben, akkor talán könnyebben átvészeltem volna ezt a nehéz időszakot.

– Emlékszem egy transzparensre: Ha nincs Dragóner, nincs szurkolás.
– Nem tudom elmondani, mennyi erőt adott, hogy szurkolóink kiálltak mellettem.

– Hogyan tért vissza?
– A DVTK elleni bajnoki előtti napon a fiamat hoztam edzésre a Népligetbe, ott találkoztam az új edzővel, Craig Shorttal, aki mondta, számít rám, majd hívott Berki Krisztián vezérigazgató, és közölte: jöhetek. Tudtam, hogy fizikailag rendben leszek, azt nem tudtam, mentálisan mennyire viseltek meg a történtek.

– Ha arra gondolok, hogy azon a mérkőzésen csúnyán belekönyökölt Balajti Ádám arcába, akkor a válasz alighanem az, nagyon.
– Sajnos igen. Úgy éreztem, koncentrált vagyok, de utólag én is úgy érzem, nem voltam rendben. Annál az esetnél védeni akartam magam, amióta megsérültem, felemelem mindkét könyököm. Ha szándékosan meg akarom ütni a játékost, csak azt a karomat használom. Nem akarok mentegetőzni, csúnya dolog volt, megbántam, sajnálom ma is, megérdemeltem volna a kiállítást.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!