A listavezető Debrecen a tavasszal még veretlen Győrt fogadja

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 13:49
Február végén az MLSZ versenybizottsága az időjárási viszonyokra hivatkozva a teljes 17. kört későbbi időpontra halasztotta. A fordulóból a Honvéd–MTK (0–3) és a Haladás–Fehérvár (2–1) meccset már tegnap lejátszották, a többi találkozót ma rendezik. A forduló rangadóján a tavasszal veretlen Győr a listavezető Debrecen otthonában lép pályára, míg a Paks rákospalotai pontszerzésével matematikailag is biztossá válik az utolsó helyen álló REAC kiesése.
Bőör Zoltán ma ismét összecsaphat a debreceni Mészáros Norberttel
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Bőör Zoltán ma ismét összecsaphat a debreceni Mészáros Norberttel
Bőör Zoltán ma ismét összecsaphat a debreceni Mészáros Norberttel
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Bőör Zoltán ma ismét összecsaphat a debreceni Mészáros Norberttel

Azt követően, hogy az Újpest előbb kikapott az MTK-tól, majd csak döntetlent ért el otthon a Diósgyőr ellen, a Debrecennek már csak a saját meccseit kell hoznia, és biztosan bajnok lesz. A hajdúságiak szerdán a Győr ellen tehetik meg a következő lépést negyedik bajnoki címük felé.

Nem lesz könnyű dolga a Lokinak, a tavaszi szezonban ugyanis Dragoljub Bekvalac mester tanítványai még nem kaptak ki, ráadásul idén ők lőtték a legtöbb gólt, ugyanakkor a debreceniek kapták a legkevesebbet.

Érdekesség, hogy a győrieknél két korábbi DVSC-játékos is pályára léphet. Böőr Zoltán és Bojan Brnovics egyaránt tagja volt a 2005–2006-os szezonban bajnokságot nyerő debreceni csapatnak. Bajzát Péter, aki szintén játszott Debrecenben, eltiltás miatt nem léphet pályára a mai meccsen.

„Nem vettem észre, hogy az első hely átrendezte volna a játékosok gondolatait, és magamon sem érzékeltem változást – igaz, ha így történt volna, nem is mondhatnám nekik hitelesen, hogy csak a következő lépésre figyeljenek. Egyébként ezzel nélkülem is tisztában kell lenniük, ezért profik. Az ETO ellen helyükön is kell lenniük a fejeknek és a szíveknek: nagyon jól szervezett csapattal találkozunk. A győriek stabilak középen, masszívak hátul – nem véletlenül veretlenek a bajnokságban tavasszal” – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban a Nemzeti Sportnak a debreceniek szakvezetője, Herczeg András.

A sokáig listavezető, jelenleg a Debrecen mögött négy ponttal lemaradó Újpest a tavasszal nagyon gyengén szereplő, 9. helyezett Vasast fogadja. Az utóbbi két fordulóban mindkét gárda egy pontot szerzett, sőt Mészöly Géza csapata egész tavasszal csupán egyszer nyert, vagyis két (elvileg) sikeréhes gárda találkozik ma délután a Szusza-stadionban.

A lila-fehéreknél Rajczi Péter lábfejízületi gyulladással küzd, játéka kérdéses, viszont ha megérkeznek a papírjai az Angliából hazatérő Lipták Zoltánnak, pályára léphet. A Vasasnál Petar Divics, Lázok János és Papucsek Barna hiányzik sérülés miatt.

Az utolsó helyen álló REAC ma a 15. Paksot fogadja, és ha Gellei Imre csapata pontot szerez a fővárosban, matematikailag is biztossá válik, hogy a rákospalotaiak búcsúznak az élvonaltól.

SOPRONI LIGA

17. FORDULÓ
Bp. Honvéd–MTK 0–3
Haladás–Fehérvár 2–1
Újpest–Vasas Szusza-stadion,18.00
DVSC-TEVA–Győri ETO Debrecen, 19.00
REAC–Paks Budai II-stadion, 19.00
Kaposvár–DVTK Kaposvár, 19.00
KTE–Zalaegerszegi TE Kecskemét, 19.00
BFC Siófok–Nyíregyháza Spartacus Siófok, 19.00


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 25 18 3 4 60–23 +37 57
2. Újpest FC 25 15 8 2 51–27 +24 53
3. Szombathelyi Haladás 25 13 4 8 36–24 +12 43
4. ZTE FC 25 12 7 6 42–36 +6 43
5. MTK Budapest 26 12 5 9 36–34 +2 41
6. FC Fehérvár 26 11 5 10 34–30 +4 38
7. Győri ETO FC 24 10 7 7 44–27 +17 37
8. Kecskeméti TE-ERECO 25 10 6 9 43–40 +3 36
9. Vasas 25 10 3 12 35–42 –7 33
10. Diósgyőri VTK 25 9 6 10 27–37 –10 33
11. Gabona Trans-Kaposvár 25 8 6 11 41–39 +2 30
12. Budapest Honvéd 26 7 8 11 28–39 –11 29
13. Nyíregyháza Spartacus 25 6 10 9 27–32 –5 28
14. Paksi FC 25 6 8 11 31–44 –13 26
15. BFC Siófok 25 5 2 18 19–46 –27 17
16. REAC 25 3 4 18 28–62 –34 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik