Megegyeztek: a mai naptól Sisa Tibor irányítja a Budapest Honvédot

Vágólapra másolva!
2009.02.25. 11:47
A Budapest Honvéd vezetősége ma délelőtt megegyezett Sisa Tiborral, akit kineveztek Pölöskei Gábor megüresedett vezetőedzői posztjára.
Fotó: Mirkó István (archív)
Sisa veszi át a vezetőedzői munkát a Honvédnál

Ahogy azt már sejteni lehetett, Sisa Tibor veszi át Pölöskei Gábor megüresedett helyét a Budapest Honvéd vezetőedzői posztján. Mint beszámoltunk róla, a klub vezetői ma délelőtt tárgyaltak Sisával, és a kispestiek hivatalos közleménye szerint sikerült megállapodniuk a feleknek.

A Honvédnál ma délután 14 órakor hivatalos sajtótájékoztató keretében mutatják be az új vezetőedzőt, aki 2010. június 30-ig szóló megállapodást írt alá a klubbal.

Sisa Tibor a 2003–2004-es szezonban Gálhidi György pályaedzőjeként már dolgozott a Honvédnál. Munkájuk eredményeként a csapat rajt-cél győzelemmel tért vissza a legjobbak közé egyéves másodosztályú száműzetéséből. Kispestről való távozása után Tatabányán folytatta pályafutását, ahol már vezetőedzőként ért el sikereket.

Sisa Tibor ezután az MLSZ szolgálatába állva az U19-es gárdát kivezette a csehországi Európa-bajnokságra, a csapat végül bronzéremmel tért haza a tornáról. A siker egyben azt is jelentette, hogy a nemzeti csapat kijutott a korosztályos világbajnokságra, amire már nagyon régen nem volt példa.

A HONVÉD EDZŐI, 2000–

2000–2001 Tornyi Barnabás
2001 Glázer Róbert
2001 Szurgent Lajos
2002 Détári Lajos
2002 Fitos József
2002 Ioan Patrascu
2002 Szurgent Lajos
2003 Duró József
2003 Őze Tibor
2003–2004 Gálhidi György
2004 Bognár György
2005 Szurgent Lajos
2005 Gergely Károly
2005–2006 Aldo Dolcetti
2006–2008 Supka Attila
2008–2009 Pölöskei Gábor

EDZŐVÁLTÁSOK A SOPRONI LIGÁBAN A 2008–09-ES IDÉNYBEN


Augusztus 18., FC Fehérvár: Disztl László helyett Varga István
Október 2., Diósgyőri VTK: Vágó Attila helyett Sisa Tibor
Október 10., ZTE FC: Supka Attila helyett Csank János
November 8., 10., REAC: Aczél Zoltán helyett Nagy Sándor
December 4., 10., Győri ETO FC: Egervári Sándor helyett Dragoljub Bekvalac
December 5., BFC Siófok: Détári Lajos helyett Aczél Zoltán
December 15., REAC: Nagy Sándor helyett Hevesi Tamás
Január 16., 21. DVTK: Sisa Tibor helyett Gálhidi György
Február 23., 25. Budapest Honvéd: Pölöskei Gábor helyett Sisa Tibor
Legfrissebb hírek

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik