A Győri ETO hazai pályán 4–2-re verte a REAC csapatát a Soproni Liga 4. fordulójában. A hazai csapat a 90. és a 94. percben lőtt két góljával szerezte meg első pontjait a bajnokságban. A félidőben még a REAC vezetett, azonban a hazaiak a csereként beálló Kovács I Zoltán vezérletével fordítottak, a fővárosiak viszont egyenlítettek. Mégsem maradt el a győri győzelem, mivel Bajzát Péter a hajrában megszerezte második és harmadik gólját is.

Fotó: Farkas József
Bajzát Péter három góllal vette ki a részét a győri győzelemből.

Fotó: Farkas József
Bajzát Péter három góllal vette ki a részét a győri győzelemből.
NÉZZE MEG NB I-ES ADATBANKUNKAT!
Az első bajnoki pontjaira hajtó győriek – akik hét közben Stuttgartban játszottak UEFA-kupa-mérkőzést – nem tudták a vendégekre erőltetni akaratukat, akik magabiztosan állták (volna) a hazai rohamokat (ha lettek volna).
Jäkl Antal, az ETO csapatkapitánya tűnt a leginkább feltüzeltnek, amiért majdnem kiállítással fizetett, de a játékvezető megkegyelmezett a korábban már „besárguló” rutinos játékosnak, amikor az hátulról csúszott rá Balaskó lábára.
Ennek örülhettek a hazai szurkolók, annak viszont már kevésbé, amit a 44. percben láttak. Dancs Roland szerzett labdát a győri kapu előterében, a tétovázó védőktől nem zavartatva betört a tizenhatoson belülre, majd 10 méterről laposan a kapu bal oldalába lőtt. 0–1.
A szünetben Egervári Sándor cserére szánta el magát (amit lehet, hogy akkor is megtett volna, ha nem kapnak gólt), és ez hamar meghozta az eredményét. A Koltai Tamással egyszerre beálló Kovács I Zoltán adott remek labdát Bajzát Péternek a 62. percben, aki pár lépést követően, a kapujából kilépő Szántai Levente alatt a hálóba lőtt. 1–1.
A volt újpesti csatár a gólpassz után saját maga is a kapuba talált, amikor a 70. percben csődöt mondott a vendégek lestaktikája: Böőr Zoltán ugratta ki Kovácsot, aki ziccerben higgadtan lőtt Szántai mellet a kapuba. 2–1.
Nem tartott azonban sokáig a győri öröm, ugyanis egy szerencsés góllal egyenlítettek a rákospalotaiak: a 76. percben Lisztes Krisztián végzett el szabadrúgást mintegy 17 méterről, a labda egy védőn megpattant, így a tehetetlen Varga Zoltán mellett a hazaiak hálóban kötött ki. 2–2.
Már azt hihették az ETO-parkba kilátogató győri nézők, hogy döntetlennel kell beérniük, de nem így történt, ugyanis gólt lőtt csapatuk. Méghozzá nem is egyet!
A 90. percben egy beívelés után a vendégek nem tudtak felszabadítani, a kavarodásban Bajzát eszmélt a leghamarabb, és közelről megszerezte a vezetést. 3–2.
Hogy teljes legyen a Rába-partiak öröme, berámoltak még egyet. A 94. percben Kovács I Zoltán indította Böőrt, aki betört a tizenhatoson belülre, középre gurított, így az érkező Bajzátnak már csak az üres kapuba kellett továbbítania. 4–2.
Unalmas mérkőzésnek indult a vége azonban parádésra sikerült, legalábbis a hazaiak számára, akik ezzel a győzelemmel megszerezték első pontjaikat a bajnokságban.
SOPRONI LIGA

Helyszín: Győr |
Nézőszám: 2000 |
Játékvezető: Vad II István |
Asszisztensek: ifj. Tóth Vencel, Lémon Oszkár |
GYŐRI ETO | REAC |
Varga Z. | Szántai |
Nikolov | Horváth G. |
Bank | Cseri |
Supics | Kapcsos |
Pintér A. | Sallai B. |
Pákolicz | Kőhalmi |
Jäkl | Lisztes |
Józsi | Erős |
Tokody | Dancs |
Böőr | Nyerges |
Bajzát | Balaskó |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Egervári Sándor | Aczél Zoltán |
Gólszerző: Bajzát (62., 90., 94.), Kovács I Z. (70.), ill. Dancs (44.), Lisztes (76.) |
Csere: Pákolicz helyett Kovács I Z. és Nikolov h. Koltai (mindkettő a szünetben), Jäkl h. Brnovics (79.), ill. Balaskó h. Nagy T. (53.), Kőhalmi h. Nagy K. (76.) |
Sárga lap: Jäkl (24.), Supics (47.), Bajzát (58.), Pintér (82.), ill. Erős (58.), Dancs (65.), Nyerges 66.), Horváth (83.), Szántai (89.) |
AZ ÁLLÁS
1. | DVSC-TEVA | 4 | 3 | 1 | - | 7 | - | 2 | +5 | 10 |
2. | Újpest FC | 4 | 3 | - | 1 | 5 | - | 4 | +1 | 9 |
3. | Vasas | 4 | 3 | - | 1 | 6 | - | 6 | 0 | 9 |
4. | MTK Budapest | 4 | 2 | 1 | 1 | 9 | - | 6 | +3 | 7 |
5. | Paksi FC | 4 | 2 | 1 | 1 | 9 | - | 8 | +1 | 7 |
6. | ZTE FC | 4 | 2 | 1 | 1 | 6 | - | 5 | +1 | 7 |
7. | Szombathelyi Haladás | 4 | 2 | - | 2 | 5 | - | 3 | +2 | 6 |
8. | Budapest Honvéd | 4 | 1 | 2 | 1 | 5 | - | 4 | +1 | 5 |
9. | REAC | 4 | 1 | 1 | 2 | 8 | - | 9 | -1 | 4 |
10. | Gabona Trans - Kaposvár | 4 | 1 | 1 | 2 | 7 | - | 8 | -1 | 4 |
11. | Diósgyőri VTK | 4 | 1 | 1 | 2 | 5 | - | 7 | -2 | 4 |
12. | Nyíregyháza | 4 | 1 | 1 | 2 | 2 | - | 5 | -3 | 4 |
13. | Kecskeméti TE | 3 | 1 | - | 2 | 3 | - | 4 | -1 | 3 |
14. | Győri ETO | 3 | 1 | - | 2 | 5 | - | 7 | -2 | 3 |
15. | Fehérvár FC | 4 | 1 | - | 3 | 2 | - | 4 | -2 | 3 |
16. | BFC Siófok | 4 | 1 | - | 3 | 1 | - | 3 | -2 | 3 |
Legfrissebb hírek

<b>Soproni Liga: a Vasas otthonában győzött a Győr</b>
Labdarúgó NB I
2009.07.31. 21:14
Ezek is érdekelhetik